Keretmegállapodás

Udvard. Együttműködési keretmegállapodást írt alá november 12-én a helyi Majthényi Adolf Alapiskola a magyarországi Kocsér község Gábor Áron Általános Iskolájával és Napköziotthonos Óvodájával.

Udvard. Együttműködési keretmegállapodást írt alá november 12-én a helyi Majthényi Adolf Alapiskola a magyarországi Kocsér község Gábor Áron Általános Iskolájával és Napköziotthonos Óvodájával. „A fenti oktatási intézmények – az anyaközségek többéves testvérközségi kapcsolatára alapozva – évek óta sokrétű együttműködést folytatnak az oktatás, a kultúra és a sport területén. A jelen megállapodás célja, hogy az eddigi együttműködést szorosabbá, eredményesebbé tegye” – olvasható egyebek mellett a dokumentumban, amelyet Glucharov Rozália, az udvardi alapiskola igazgatója és kocséri kollégája, Gévai Imre látott el kézjegyével. A kocséri vendégeket Farkas Tibor, az intézmény szülői közösségének elnöke köszöntötte. Utalt a két település több mint egy évtizede tartó szoros baráti kapcsolataira. Glucharov Rozália a Szózat díszes szövegét vette át Gévai Imrétől. Száraz Józseftől, Udvard egykori polgármesterétől, a Csemadok országos elnökétől megtudtuk, az ünnepségen részt vevő Barabás Ferenccel, Kocsér polgármesterével az elmúlt évek folyamán cserekirándulásokat szerveztek, részt vettek egymás kulturális rendvényein, táboraiban, támogatták egymás pályázatait. Kálazi József, Udvard jelenlegi polgármestere és Kusy Károly alpolgármester részvétele az ünnepségen jelezte, a község jelenlegi vezetése is szorgalmazza az együttműködést. A két iskola a jövőben tájékoztatja egymást a szakmai újdonságokról, a közös pályázatok kidolgozásába pedig bevonják a Kocsérral kapcsolatot tartó vajdasági településeket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?