Keresztes hadjárat

Az idei év a nemzeti érzület ápolásának jegyében fog telni Szlovákiában. Nem vicc, nemcsak a nemzeti párt harsogja ezt, a kormányfő is bejelentette. Mivel nem elég öntudatos az ország népe, Szvatopluk szlovák királynak szobrot emelnek a pozsonyi várban.

Az idei év a nemzeti érzület ápolásának jegyében fog telni Szlovákiában. Nem vicc, nemcsak a nemzeti párt harsogja ezt, a kormányfő is bejelentette. Mivel nem elég öntudatos az ország népe, Szvatopluk szlovák királynak szobrot emelnek a pozsonyi várban. Ha a csehekre Szent Vencel tekint le Prágában, Budapesten pedig Szent István, itt az ideje, hogy valaki itt is lenézzen a dolgozó nép okos gyülekezetére. Nem számít, hogy Szvatopluk nem volt szlovák és nem volt király, majd a kormány utólag megkoronázza. Mire a Fico–Slota– Mečiar csapat négy termékeny évét kitölti, Szvatopluk már régen császár lesz, és talán az eurót is neki köszönhetjük, amit egy év múlva lepengetünk a boltos elé a pultra. Mert a kormánynak, az államfőnek, de talán a vécés néninek is ez a legfontosabb ma Szlovákiában. Hogy legyen eurója az öntudatos szlovák polgárnak, és amerre a szem ellát, kettős keresztekre essen a lenyugvó nap sugara, bármerre is csámborogjék. Amikor január első napjaiban a polgár bement a boltba, és azt tapasztalta, hogy bejelentés nélkül drágult meg minden szinten szinte minden, nem káromította el magát, nem fakadt sírva, hanem arra gondolt, lesz neki Szvatoplukja, hála a kormánynak. És jó lesz neki! Kár, hogy olyan dicstelenül leáldozott a szocialista realizmus. Elképzelem, micsoda épületes alkotásokkal lehetne gazdagítani a nemzet panoptikumát: kettős kereszt alatt kötényében eurót számolgató anyóka nézne a felkelő napba. Természetesen a Grassalkovich-palota előtt, vagy a várudvaron. Be szép is lenne!

Nincs is sok baj a kormánnyal és annak alkotóelemeivel. A gond csak annyi, hogy Fico és famulusai túlértékelik a saját szerepüket, és azt hiszik, ők kakálják a spanyolviaszt, és udvari történészeikkel átírathatják a Kárpát-medence történelmét. Mert egyébként nem tudom elképzelni, honnan veszi a bátorságot a kormány nemzeti szárnya (amely tulajdonképpen csak a legnemzetibb, hiszen a többi is az), hogy Dél-Szlovákiát teli akarja rakni kettős keresztekkel? És az sem világos, hogyan óhajtja ezt véghezvinni. Kormányhatározatot hoz? Eltörli azokat az önkormányzatokat, amelyek ellenállnak, és nem kérnek a keresztből? Egyéb kényszerítő eszközt alkalmaz? Elzárja a csapot, és törvényt szegve nem fizet fejkvótát a renitenseknek? Esetleg visszadobja a neki nem tetsző településekről érkező uniós pályázatokat? (Ezzel amúgy sincsenek illúzióink: ahol a szlovák nemzeti párt kezében összpontosul az uniós támogatások leosztása, ott sejthető a dolog végkimenetele.) Hát akkor mégis hogyan fognak bemasírozni Komáromba, Galántára, Rimaszombatba, Nagykaposra a szláv (bocsánat: szlovák) nemzeti államiságot jelképező bizánci keresztekkel az újkori hittérítők? Rejtély.

Az újkori keresztes hadjárat mindenesetre elég szerencsétlenül rímel a schengeni határnyitásra. Úgy tűnik, hogy amikor végre az Európai Uniónak ezen a fertályán is lehulltak a határsorompók, a legnemzetibb szlovákokat hirtelen félelem szállta meg, hogy abból a fertelmes és büdös szabadságból mindenkinek kijut. Ők valószínűleg úgy képzelik, hogy abból csak a többségi nemzet egyedeinek jár. Egyébként sem világos, kit és mit akarnak megtéríteni Slotáék a kettős kereszttel, amikor azt az Árpád-házi királyok honosították meg égtájainkon. Ha egy kicsit közelebbi ismeretségbe kerülnének az európai (és nem a magyar) történelemmel, rájönnének, hogy ez a vidék éppúgy a Szent Korona tartománya volt, akár Szlavónia vagy Horvátország. Talán arra is rájönnének, hogy a turulok és a kettős keresztek, mint szimbólumok, nem alternatívái egymásnak, hanem éppenséggel kontinuitásról, történelmi folytonosságról árulkodnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?