Gyermekeink jövője az óvodától az egyetemig címmel rendezték meg a 4.
Kerekasztal a kassai magyar oktatás jövőjéről
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14456308307814_32.jpeg.webp?itok=OO67H2ZK)
Gyermekeink jövője az óvodától az egyetemig címmel rendezték meg a 4. Kassai Kerekesztalt, melyen a keleti metropolisz magyar oktatási intézményeinek vezetői, és más magyar szervezetek tanácskoztak.
Kassa
A fő téma Kassa egyetlen magyar óvodája helyzetének a megoldása volt, de olyan tervekről is szó esett, melyek a középiskoláknak is hasznukra lehetnének. A kerekasztal egyik legvitatottabb felvetése Albert Sándor, a Selye János Egyetem alapítójának, nyugalmazott rektorának véleménye volt. Szerinte az óvoda, az ipari szakközépiskola és a gimnázium összevont kassai magyar iskolacentrummá alakulhatna. A Márai Sándor gimnázium igazgatója inkább a családias közösségben látja a jövőt. „Ezeket a kérdéseket már feltettük az alapiskolás és a gimnazista gyerekek szüleinek. Azt a választ kaptuk, hogy maradjunk önállóak” – közölte Csurkó Éva, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium igazgatója. Albert Sándor válaszul többször is hangsúlyozta, hogy a kassai magyar intézmények együtt a legerősebbek. „Mindenképpen sor fog kerülni az átalakításra. A maiaknál egy sokkal erősebb, nagyobb presztízsű intézményt kell létrehoznunk, hogy meg tudjuk szólítani a szülőket. Sok mai szülő már nem az anyanyelv, hanem inkább az oktatás minősége szerint választ iskolát a gyereknek” – fejtette ki Albert. A közel háromórás találkozó legfontosabb pontja a kassai magyar óvoda kapacitásának növelése volt, de nem született megoldás. Harangozó Katalin, a kassai magyar óvoda igazgatója azt viszont elárulta, hogy a Žižka utca közelében, ahol az óvoda jelenleg működik, olyan ingatlant találtak, amelyben még két osztályt nyithatnának, de az épületet mindenekelőtt fel kell újítani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.