Kérdőjelek a kassai Ikea körül

Kassa |

<p>A svéd Ikea bútorok kedvelői pár napja még reménykedhettek abban, hogy Pozsony után a társaság Kassán is áruházat nyit. František Knapík polgármester és az Inter Ikea Centre Slovensko Kft. között azonban nem került sor a szerződés aláírására.</p>

„A memorandumra mindkét fél úgy tekint, mint a közös projekt megvalósításának szándékára. Ennek célja, hogy a téhányi magnezitgyár területén jelentős beruházás valósuljon meg, ami egyben egy kereskedelmi-szórakoztató központ építésének első fázisa” – mondta Lucia Mihóková, a magisztrátus szóvivője.

„Beszéltünk a terület megtisztításáról és a tulajdonjogi kérdésekről. Ezek a témák mindkét fél számára fontosak és a városnak érdeke, hogy ezekben a pontokban is egyezségre jussunk. Ismét előreléptünk, meggyőződésem, hogy a memorandum aláírására rövid időn belül sor kerül” – nyilatkozott a polgármester. Az Ikea még diplomatikusabb és szűkszavúbb volt. „A tárgyalás az alkalmas terület kiválasztásáról folyt, a memorandum aláírására nem került sor, a tárgyalások még folyamatban vannak” – mondta Jindra Válová, az Ikea társaság szóvivője.
Bár a felek hallgatnak az okokról, de a gond tulajdonjogi jellegű lehet, valamint az, hogy a terület rendkívül szennyezett. Az egykori magnezitüzem 80 hektáros területének 500-600 tulajdonosa lehet, akik közül többen nem szándékoznak eladni a részüket. A hely hosszú ideig kihasználatlan volt, a beruházás a városháza szerint jelentős hatással lesz a szomszédos területekre, a városra és a szélesebb régióra is. A polgármester szerint az a legfontosabb, hogy végre felszámolhatják a szennyezett üzemi területet. Az építkezés során eltávolítják a környezetre káros anyagokat.

„A város szemszögéből nézve a befektetés azt jelenti, hogy újabb területet kapcsolhatunk be a város vérkeringésébe, ami pozitív hatással lesz a lakótelepre, a városra és az egész régióra” – áll a közleményben. Az Inter Ikea Centre Slovensko beruházása a tömegközlekedésben is előrelépést jelentene, mivel az említett területen parkolóház is épülne, továbbá megállnának itt a tömegközlekedési eszközök is.

A közlemény és a találkozó eredménye némi meglepetést okozott, mivel lapértesülések szerint a memorandumot már most alá akarták írni az érintettek. Azt, hogy erre miért nem került sor, egyik fél sem kommentálta, csak annyi derült ki, hogy továbbra is intenzíven dolgoznak a közös szándéknyilatkozat tartalmán. A tervezet egyik nem titkolt célja, hogy támogassa a szlovák vállalkozói szférát. Az Investconsul már régóta szeretné az Ikeát Kassára csalogatni. Ha sikerül, a város északi részén lévő terület is újjáéledne, amely jelenleg kihasználatlanul tátong az Anička üdülőhely közelében. (kov, mm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?