Kérdéses, lesz-e Diószegen kutyaverseny

Diószeg |

<p>Nemzetközi kutyaversenyt rendeznének a diószegi futballpályán. Többen tiltakoznak, szerintük az ebek tönkretennék a füvet.</p>

A Dogfestet július utolsó hétvégéjén rendeznék. A tervek szerint öt országból mintegy 170 eb szerepelne különböző kategóriában. A szervezők 300–500 vendéggel számolnak. „Áprilisban adtuk be a hivatalos kérvényt. A városi hivatalban már decemberben tudtak a tervről” – nyilatkozott lapunknak Mária Kloknerová, a verseny egyik szervezője. A szervező a képviselő-testület soros ülésén számolt be a programról, elmondta, meglepte a képviselők reakciója. „Beleegyeztünk, hogy a sportpályán szervezzék meg a versenyt. Később azonban elkezdtek tiltakozni a sportolók” – mondta Szabó Antal polgármester. Hozzátette, a fűre került kutyaürülék és -vizelet veszélyes lehet a focistákra. A város egy másik helyszínt ajánlott a kutyásoknak, ott viszont nincs világítás, amire viszont szükség van, mert esti versenyszámokat is terveznek. Pályabérletet nem kellene fizetniük a szervezőknek, a világítás és a többi kiadás árát azonban meg kell téríteniük. A képviselők arra is kitértek, mi történik, ha a versenyzők nem takarítanak ki maguk után, vagy megrongálják a berendezést. A polgármester szerint ezt úgy is el lehetne kerülni, ha a szervezők bizonyos összeget előre kifizetnének a városnak, és ha mindent rendben hagynak, visszakapják a pénzt.

A város kidolgozza a feltételeket, amelyek alapján megkaphatják a kutyások a területet. „Tekintettel kell lennünk a lakosokra is” – folytatta a polgármester. Kloknerová elmondta, a versennyel a várost szerette volna népszerűsíteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?