Kérdéses az új bérlakások sorsa Galántán

GA-lakások-Esterházy u.
GALÁNTA |

Az építési árak drasztikus megnövekedése miatt elfogadhatatlan mértékben emelkedne a lakbérek összege a most épülő bérlakásokban Galántán. A 72 lakás iránt több mint 500-an érdeklődnek.

A város szélén, az Esterházy utcában épülő 72 új lakás iránt hatalmas az érdeklődés Galántán. A rendszeresen a képviselő-testületi ülések előtt egy nappal szervezett legutóbbi lakossági találkozón a városi hivatal alkalmazottai részletesen beszámoltak a projektről. Elhangzott, hogy a hat lakótömb építése a tervek szerint tavasszal befejeződik, az eddig több mint 500 érdeklődő között minden bizonnyal májusban osztják ki a 72 lakást. Galánta város weboldalán minden információ, dokumentum, kérvény, a hozzá tartozó mellékletek, illetve a lakásigénylés és az elbírálás feltételei is megtalálhatóak, még be lehet adni a kérvényeket. A dokumentumok kitöltésében a hivatal alkalmazottai segítséget nyújtanak az érdeklődőknek. Hangsúlyozták, hogy nem a kérvények beérkezési sorrendje számít az elbírálásnál, azok juthatnak lakáshoz, akik a leginkább teljesítik az öt kategóriába sorolt igénylési feltételeket. A jogi és közbeszerzési osztály vezetője, Miriam Šablatúrová részletesen ismertette az ezzel kapcsolatos információkat, egyebek mellett a tervezett lakbérek összegét. Az egyszobás, közel 40 négyzetméteres lakás bérleti díját a közüzemi díjak nélkül 130-140 euróra becsülik, a kétszobás, körülbelül 55 négyzetméter alapterületű lakásokét 180-200, a 74 négyzetméteres háromszobás lakásokét pedig 250 euróra. A rezsiköltség egy 55 négyzetméteres lakás esetében 150 euró körüli összeg lehet. A lakossági fórumon elhangzott az is, hogy a város szeretné megvásárolni a befektetőtől a lakótömböket, ezért hitelt igényelt az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. A képviselő-testületi ülés napján azonban hideg zuhanyként érte a város vezetését, hogy a lakótömböket építő vállalat az eredetileg meghatározott 6 millió euró helyett 7,5 millió euróért adná el az épületeket. A cég az alapanyagárak másfélszeres emelkedésével és az infláció megnövekedésével indokolja a 25 százalékos áremelést. Azzal érvel, hogy a lakások éppen abban az időszakban épültek, amikor a leginkább megemelkedtek az árak, amelyről a város előző vezetése tudott és ígéretet tett rá, hogy belekalkulálja a vételi árba a megnövekedett költségeket. A város jelenlegi vezetése azonban nem ért egyet a követeléssel, mivel a 6 millió eurós eladási ár összegét korábban szerződésben rögzítették. Az al- polgármester, Peter Závodský kifejtette, két lehetséges megoldást tud elképzelni. Az egyik, hogy a város az eredeti szándéka mellett kitartva megvásárolja a lakótömböket a megemelt áron. Ehhez kénytelen lesz igényelni az Állami Lakásfejlesztési Alapnál a hitel összegének emelését, amellyel egyenes arányban megnövekedne a bérleti díjak összege is, egy 60 négyzetméteres lakás esetében nagyjából 40 euróval. A másik lehetőség, hogy a város nem veszi meg a lakásokat, hanem a kivitelező cég magánszemélyeknek adja el azokat. Azután, hogy mindez kiderült, a város vezetése összehívta a képviselő-testület tagjait, hogy tájékoztasson a tényekről és a lehetőségekről. Kolek Péter polgármester úgy véli, vagy elfogadják a vállalat igénylését, előteremtik rá a hiányzó összeget és felvásárolják a lakásokat, vagy utánajárnak, tehetnek-e jogi lépéseket az ügyben, kérhet-e a kivitelező ekkora áremelést. A városi képviselők úgy határoztak, a lakások kérdésében csak azután hoznak végleges döntést, hogy megismerték a probléma minden részletét, leellenőrizték a dokumentumokat, szerződéseket és utánajártak, mit engednek meg a törvények ilyen esetben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?