Kényszerszünet volt

Sajógömör/Harkács. A múlt héten szünetelt a tanítás a Nagyrőcei járás két alapiskolájában. A harkácsi és a sajógömöri iskolák tanulóinak több mint harminc százalékát érte el a náthalázjárvány.

Sajógömör/Harkács. A múlt héten szünetelt a tanítás a Nagyrőcei járás két alapiskolájában. A harkácsi és a sajógömöri iskolák tanulóinak több mint harminc százalékát érte el a náthalázjárvány. Rajtúk László, a harkácsi iskola igazgatója elmondta, hogy a gyerekek 32,7 százaléka jelentett beteget, így egész hétre szünetet rendelt el. A Sajógömöri Magyar Tanítási Nyelvű Iskolában is meghaladta a beteg gyerekek aránya azt a szintet, amikor az iskola vezetője elrendelheti az oktatás szüneteltetését a járvány továbbterjedésének megakadályozása céljából. Ez utóbbi helyen eredetileg múlt csütörtökig tartott volna a szünet, azonban még ekkor is magas volt a hiányzók aránya, így a tanítás csak tegnap kezdődött el. Dr. Vályi István tornaljai körzeti gyermekorvos szerint a helyzet gyorsan változik, így nem is lehet megjósolni, hogy milyen változások várhatók a továbbiakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?