Kenőpénzt kért az ügyintézésért

Léva. Még mindig folytatódik a nyomozás a helyi A. Csaba ügyében, aki ellen a korrupcióellenes hivatal nyomozója március 31-én emelt vádat korrupció alapos gyanúja miatt.

Az azóta körzetivé alakult Lévai Járási Hivatal szociális osztályán referensként dolgozó 27 éves fiatalember – egyébként az MKP Nyitra megyei képviselőjének és a párt lévai járási szervezete elnökének, A. Csillának a fia – 2002-ben és 2003-ban több ügyféltől is kenőpénzt fogadott el azzal az ígérettel, hogy kérvényeiket soron kívül intézi el. Amint a belügyminisztérium sajtóosztáján tájékoztattak, eddig öt esetet sikerült rábizonyítani; ezek során összesen 41 500 korona ütötte a markát. Ténykedésére névtelen levélben hívta fel valaki a korrupcióellenes hivatal munkatársainak figyelmét, akik azután A. Csaba több ügyfelét is kihallgatták. Egy huszonnyolc éves ipolysági férfi elmondta, tőle 500 koronát kért a korrupt referens – állítólag okmánybélyegre, amelyre a kérvény sürgős elintézése miatt volt szükség. A szóban forgó férfi a beteg édesanyja ápolásáért járó szociális segélyt szerette volna elintézni, és A. Csabának a közbenjárásért további ötezer koronát is kifizetett. Két hónappal később már maga A. Csaba kereste meg őt azzal az ajánlattal, hogy tízezer koronáért elintézi, szociális hozzájárulást kapjon családi háza átalakítására. A férfi még ezt az összeget is kifizette, de az ígért támogatást már nem kapta meg, mert A. Csabát elbocsátották állásából, és az összes általa intézett ügyet felülvizsgálták.

A. Csaba másik ügyfele, aki részletes vallomást tett a rendőrségen, egy huszonöt éves fiatalasszony. Tőle húszezer koronát kért a hivatalnok, cserébe azért, hogy Léván önkormányzati lakást intéz neki. Alig tette el a pénzt, máris újabb 11 ezer koronát kért, állítása szerint az előző bérlő tartozásainak kiegyenlítésére. A nő csak hatezer koronát adott neki, de A. Csaba telefonon hívta őt, hogy a mosdó és a kád cseréjéhez újabb ötezer koronára lenne szüksége. A nő még ezt az összeget is kifizette, de az áhított önkormányzati lakást máig sem kapta meg. A. Csaba felesége egy idő után mind a 31 ezer koronát viszszaadta neki, azzal, hogy az eredeti bérlő meggondolta magát és mégsem költözik. A. Csaba szabadlábon védekezik, de a rendőrség továbbra is várja azok jelentkezését, akiktől pénzt kért. A felderített esetektől függően egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?