A települések kataszterének határán hosszú ideje vannak illegális szemétlerakók, ezért a falvak polgármesterei közösen lépnek fel az elkövetőkkel szemben.
Keményen fellépnek a szemetelők ellen
Évek óta megkeserítik a helyiek életét az illegális szemétlerakók Nádszeg, Királyrév és Tallós határában. Agócs Gergely, Királyrév polgármestere elmondta, a közigazgatásilag Királyrévhez tartozó Úrföld melletti határi út mentén rendszeresen óriási mennyiségben helyeznek el hulladékot.
"Tehetetlenek vagyunk. Volt már, hogy elszállíttattuk a szemetet, de ismét megjelentek újabb lerakatok. Tallós polgármesterével, Horváth Zoltánnal megegyeztünk abban, hogy közösen próbálunk meg fellépni a szemetelőkkel szemben. Szemtanúk segítségével azonban sikerült bizonyítékot szerezni egy szemetelőről, így bejelentést tudtunk tenni a rendőrségen. Ezenkívül a járási hivatal környezetvédelmi osztályát is értesítettem a problémáról” – fogalmazott a polgármester. Agócs Gergelytől azt is megtudtuk, július 1-től Királyrévben is matricás rendszerben gyűjtik a hulladékot, vagyis csak annak viszik el a szemetét, akinek a kukáján matrica van, amit a szemétilleték befizetésekor kapott. „Mindenhol vannak notorikus nemfizetők. Felmerül a kérdés, mit csinálnak majd a szeméttel, ha nem szállítjuk el tőlük. Úgy gondolom, most még inkább oda kell figyelnünk erre a problémára. A község rendelete alapján akár 1500 euró büntetést is kiszabhatunk annak, aki szemetel. Ha nem fizeti ki a büntetést, az ügy a végrehajtóhoz kerül. Azt hiszem, muszáj határozottan fellépni a szemetelőkkel szemben, mert csak így tudunk megálljt parancsolni nekik” – tette hozzá Királyrév első embere.
Ahogy Horváth Zoltán, Tallós polgármestere fogalmazott, eléggé szűk a kör, hogy ki vihette a három település határára a szemetet, de Pozsonyeperjesre is arra vezet az út, így mégsem olyan egyszerű a dolguk. „Sikerült videóra venni egy tettest, ami alapján azonosítani tudtuk, és máris jelentettük a rendőrségen. Tőlük azt az értesítést kaptuk, hogy eljárást indítanak az elkövető ellen. Sajnos nem tudunk minden erdő szélére embert állítani, aki lefülelné a szemetelőket. Minden érintett településen működik a szelektív hulladékgyűjtés, ezért is érthetetlen, miért dönt úgy valaki, hogy az illegális utat választja és szennyezi a környezetét” – méltatlankodott a polgármester.
Horváth Zoltán hangsúlyozta, Tallóson is a matricás rendszer működik. Aki kifizeti az illetéket, annak nemcsak a kommunális hulladékát szállítják el, hanem a műanyag-, a papír- és a zöldhulladékot is. „A rendszer lényege az lenne, hogy a kukába szinte ne kerüljön semmi, mert mindent el lehet valahova helyezni, mindenre van megoldás” – fejtette ki a polgármester. Tallós lakossága a hulladék közel 40 százalékát szelektálta tavaly, egy évvel korábban ez a szám 22 százalék volt. Horváth Zoltán úgy véli, a közel 40 százalékos arány még mindig kevés, hiszen éppen azok miatt lesz magasabb a szemétilleték, akik nem kapcsolódnak be a szelektív szemétgyűjtésbe. „Jelenleg azon is dolgozunk, hogy nyilvántartásba vegyük, melyik háztartás szelektálja a hulladékot. A jövőben csak az kap engedményt, aki bekapcsolódik a szelektálásba, hiszen nem igazságos, hogy az fizessen többet, aki tesz a környezet megóvásáért” – zárta a polgármester.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.