Kassán a maratonfutók is voksolnak, eddig közel 800 futót regisztráltak

Kassa

Az ország második legnagyobb városában a nap folyamán sorra érkeztek és és még most is érkeznek azok, akik a holnapi 100. Kassai Békemaratonon vesznek részt futóként.

Kassai Békemaratonon vesznek részt futóként. Míg a versenyen való részvételhez a futóknak a mai nap folyamán a Kaszárnya Kultúrpark előtti téren kellett kiváltaniuk a regisztrációs számukat, a Kassán kívülről érkezők ugyanitt, egy előre kijelölt helyiségben adhatják le voksukat. Ahogy azt az ottani voksolásra figyelő szavazóbizottság elnöke az Új Szónak elmondta, a legtöbb voksolót főleg a kora délelőtti órákban regisztárlták, de igazából a nap túlnyomó részében is folyamatosan érkeztek a szavazók. „Este nyolc óráig nagyjából nyolcszáz voksolót regisztráltunk. Míg délelőtt egy viszonylag hosszú sorban kígyóztak, délután inkább már csak kisebb csoportokban érkeztek az emberek” – közölte lapunkkal a Kaszárnya Kultúrpark területén működő szavazóbizottság elnöke.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?