<p>A 18 Téhányi lakótelepi szavazókörzet bizottságának tagjai szerint délután négy óráig nagyjából 200-250 helyi lakos tette le voksát egy-egy választóhelyiségben.</p>
Kassa Téhányi lakótelepén is alacsony a részvételi arány
Kassa |
„A mi választókörzetünkbe tartozó 1100 szavazóból délután négy óráig mindössze 220-an adták le voksukat. Tudomásom szerint a szomszédos szavazóhelyiségekben is hasonló a helyzet, és a 17-es szavazókörzetbe is csak öt óra előtt pár perccel érkezett a 200-ik szavazó” – tudtuk meg az egyik Téhányi lakótelepi szavazókörzet bizottsági tagjától.
Kassán szinte mindehol hasonló a helyzet, a 2-es számú kassai szavazókerület 3-as szavazókörzetében eddig 20 százalékos a részvételi arány. (nr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2018. 01.29.
Megválasztották Nyitra megye alelnökeit
2017. 12.21.
Két nyugati megyében is lesz magyar alelnök
2017. 12.20.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.