Kártyáztak, majd az egyik férfi megkéselte társát

Kártyáztak, majd az egyik férfi megkéselte társát

A hétvége alatt két késelés is történt Pozsony megyében.

Késeléshez riasztották a rendőröket szombatról vasárnapra virradóra. Dunasápújfalun (Nová Dedinka) kártyaversenyt tartottak az egyik vendéglőben, amikor egy 35 éves férfi röviddel este 11 óra után megkéselte az egyik társát, törzsön szúrta őt. A késelő ezt követően elmenekült a helyszínről, a rendőrségnek azonban rövid időn belül sikerült őrizetbe venniük őt. A támadó szervezetében 2,67 ezreléknyi alkoholt mértek, a megkéselt 36 éves férfit súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A hétvégén egy másik késelés is történt Pozsony megyében. Vasárnap, röviddel 19.30 után riasztották a rendőröket egy Pozsonyivánkai családi házhoz, ahol egy 36 éves és 45 éves férfi közötti vita tettlegességig fajult. A 36 éves férfi jobb combon szúrta társát, majd elmenekült a helyszínről. Később ő maga jelentkezett a rendőrőrsön. Mindkét férfi alkoholos befolyásoltság alatt állt, a 45 éves férfit kórházba szállították.

Mindkét esetben eljárás indult.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?