Karaszkó, a gótikus út szép állomása

Erőd, templom, cinterem – Szent László legendájával.

Karaszkó (Kraskovo)

Úgy elbújik a falu fölötti dombtetőn a diófák árnya mögé ez a kis erődtemplom, hogy első alkalommal el is hajtottam mellette. Kishont északi felén, a Rimaszombattól alig húsz kilométerre, a Derencsényi karszt nyugati peremén, lekerekedett dombok ölében fekszik Karaszkó. A falu szépén pedig, egy enyhe emelkedésen, a falut és a völgyet vigyázva a temetődombon, kétembernyi magas kőkerítés védelmében egy apró gótikus templom áll, a Gótikus Út turisztikai útvonal egyik ékköve, Szent László király legendájának őrzője.

Egy kis templomtörténet

Az eddigi kutatások alapján Karaszkó temploma még a tatárjárás előtt épülhetett, közel három méter magas védfalát pedig feltételezhetően a hordák pusztítása után emelték. A kicsike, de míves kialakítású templom a korai gótika jeleit mutatja – de néhány román kori elemet is megőrzött, például a keleti falon, az oltár fölötti középoszlopos osztású kettős ablakot – jellegzetesen korai gótikus szögletes záródású, északi oldalán elhelyezett sekrestyével. Híresen szép, jó állapotban fennmaradt belső freskódíszítése – hat nagyméretű falfestmény maradt meg a falakon –, amelyek közül az egyik legnagyobb a Szent László-legendát, annak is a kun leányrabló és a szent király közti harcról szóló részét dolgozza fel. Ez az alkotás valamikor a 14. század utolsó harmadában készült, stílusjegyei szerint annak az olasz mesternek a munkája lehet, aki a környék többi templomának festményeit is elkészítette. Azt is tudni lehet Karaszkó ősi szakrális helyéről, hogy a 15. század elején átépítették, majd 1555-ben a török hadak rongálták meg, felégették a falut is. Azt is biztosan tudni, hogy már a reformáció kezdeti időszakában, 1596-ban az evangélikus közösségé lett a templom, akik saját hitük szerint egyszerűen lemeszelték a freskókat, nem kizárt, hogy ez a korabeli, liturgikus okok miatti meszelés mentette meg a jelen számára a festményeket.

Újra felfedezték

Az evangélikusok pontos adatai szerint 1751-ben új tetőt kapott a templom, az már bizonytalanabb adat, hogy mikor készült a kazettás mennyezete, a források 1758 és 1768 közé teszik a dátumát. 1814-ben a régi gótikus ablakokat kiszélesítették. A templomot a 20. század elején fedezték fel újra, Huszka József tanár és néprajzkutató jóvoltából, aki a Szent László-legenda templomi festményeken való feldolgozását kutatta évtizedeken át. 1906-ban talán nem egészen szerencsés módon a freskók renoválásába is belefogott, de nagyobb kárt nem okozott. A kis templomot végül 1983 és 1986 között renoválták szakszerűen, bár ezt a munkát is nagyobb érzékenységgel végezhették volna el. A templomot övező védőfal régi köveit ugyanis egyszerűen elterítették a fal mellett, és másféle, nem az eredeti, helyi építőanyagból, azaz gömbölyű, patakból, mezőről felszedett kőből, hanem hasított mészkőből húzták fel a falat. Az újjáépítéskor egyetlen lőrést sem hagytak meg, holott feltételezhető, hogy voltak lőrések a falon. A reneszánsz stílusú, fából ácsolt harangtoronyban két harang van ma is. Látogatók szép számmal akadnak, de előzetesen be kell jelentkezni. A templomkertben nyugszik August Horislav Škultéty, az egyik híres szlovák nemzetébresztő, aki Karaszkón szolgált evangélikus lelkészként, de folklorista, irodalmár és politikus is volt.