Tartalék karanténközpont a dunaszerdahelyi kollégiumban

Tartalék karanténközpont a dunaszerdahelyi kollégiumban
Dunaszerdahely |

A Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola kollégiumában is karanténszállást alakítanak ki a külföldről hazaérkező polgároknak.

Nagyszombat megye önkormányzata négy ingatlant ajánlott fel a belügyminisztériumnak. Berényi József a megyei önkormányzat alelnöke lapunknak azt mondta, a múlt héten kaptak levelet a belügyminisztériumtól, amelyben azt kérték, határozzanak meg legalább három olyan intézményt, ahol lehetőség van a külföldről hazaérkezők elszállásolására. A megye négy kollégiumot kínált fel a minisztériumnak. Egy pöstyéni diákszállást már a hétvégén megnyitottak, itt százharminckét hazatérőt helyeztek el, Szenicén 140 férőhelyes diákotthont nyitnak meg a napokban, Morvaszentjánoson (Moravský svätý Ján) kilencven embernek tudnak szállást adni.

„A dunaszerdahelyi kollégiumot csak akkor nyitják meg, ha a felsorolt férőhelyek megtelnek. Közegészségügyi szempontból a szakközépiskola kollégiumában a legmegfelelőbbek a körülmények”

– mondta Berényi József.

A megye egyéb feltételeket is megszabott a dunaszerdahelyi karantén megnyitásával kapcsolatban: csak akkor fogadják az érkezőket, ha jelen lesz a belügyminisztérium koordinátora, valamint az érkezők elosztását végző csapat.

„Közös irányítással működik majd a központ, a megye Szabó Lászlót, a szakközépiskola igazgatóját bízta meg, a másik koordinátorról, aki a járási, vagy a megyei hivatal polgári védelem osztályának munkatársa lehet, a belügyminisztérium dönt. A pöstyéni tapasztalatokból kiindulva csak akkor nyithatják meg a kollégiumot, ha megérkezik az irányító csapat. Ők hozzák a védőeszközöket, ellenőrzik az érkezőket. Azokat, akik produkálják a betegség tüneteit, kórházba szállítják, csak azokat a polgárokat engedik be a kollégiumba, akiknek nincsenek látható tüneteik” – folytatta a megye alelnöke.

„Mi így tudunk segíteni a válsághelyzet megoldásában. A belügyminisztérium egyelőre tartalékként számol a kollégiummal, ugyanis kicsi a befogadóképességünk, a személyzetre viszont szükség lenne

– nyilatkozta Szabó László igazgató.

A fenntartással kapcsolatos feladatokat is elosztották: a nyitás előtti, és a zárást követő fertőtlenítésről, és a hulladék elszállításáról a belügyminisztérium gondoskodik, viszont az iskola menzáján főznek majd a lakóknak. A kollégium szakácsai dobozokba rakják az ételt, amelyet az egészségügyi csapat kézbesít a gondozottaknak. Berényi Józseftől elmondta, hogy Pöstyénben napi 13,8 euróba kerül a karanténban lévők ellátása. Szabó Lászlótól megtudtuk, hogy ugyan a diákszállás kapacitása 150 fő, de az elrendezés miatt csak harminchárom személyt tudnak elhelyezni a kollégiumban.

„Egy folyosón 3-4 szoba van, ezekhez tartozik egy szociális helyiség két zuhanyzóval, és vécével. A jelenleg érvényes előírások alapján itt csak egy-egy családot, nagyobb baráti csoportot, vagy egyetlen személyt tudunk elszállásolni”

– jegyezte meg az igazgató.

Azt, hogy ki kerül a dunaszerdahelyi kollégiumba, szinte lehetetlen előre megmondani. „Azokat, akik csoportosan, szervezetten érkeznek autóbusszal, vagy repülővel, ott helyezik karanténba, ahol épp van elég férőhely. Aki individuálisan tér haza, annál figyelembe veszik, hogy honnan származik. Azokat irányítják elsősorban Dunaszerdahelyre, akik a Dunaszerdahelyi, vagy a Galántai járás környékéről vannak, ők kérhetik, hogy ide hozzák őket a megszabott két hétre” – folytatta Berényi József. Egyelőre nem tudni, meddig tart nyitva karanténállomás, az alelnök azt mondta, egyelőre nem szabtak meg határidőt, minden a helyzet alakulásától függ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?