Karácsonyi hangulat Kassa központjában

Kassa. A Fő utcán december 5-től 23-ig minden este gazdag kulturális program és karácsonyi vásár várja a helyieket és a városba látogatókat.

A huszonkét méter magas fenyőfa idén is a Kojsói havasokból érkezett, feldíszítésére 450 színes égőt használtak. A Fő utca fényárban úszik, különleges atmoszférát teremtve a szabadtéri falatozáshoz, borozgatáshoz és vásárláshoz. A mézeskalács-házikókra emlékeztető bódékat a kassaiak az évek során annyira megkedvelték, hogy sokkal szívesebben vásárolnak itt cukorkát, ostyát, játékokat, fenyőfadíszeket, bőrdíszműárut, könyveket, kerámiát és népművészeti tárgyakat, mint más üzletekben. Összesen negyvenöt árusítóhelyen várják a vásárlókat, ezek mintegy fele falatozó, illetve forraltbor-kimérés. Nagy sikert aratott a fából faragott óriás-betlehem, valamint a főpolgármesteri puncs, amelyet naponta más-más városi politikus, művész, illetve közszereplő adagol, a bevételt pedig jótékony célra fordítják. A kultúrműsorról – szintén hagyományosan – a városkerületek művelődési házai, valamint az iskolák gondoskodnak. A helyi tánccsoportok, énekkarok és zenekarok számára fontos ez a fellépés, mivel népes közönség előtt mutathatják be, mennyit fejlődtek az elmúlt év során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?