Karácsonyi ajándékot kapnak a magyar óvodások

A Rákóczi Szövetség és az általa alapított Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány 1999-ben indította útjára az ún. Beíratási Programot, azzal a céllal, hogy egy felvilágosító kampánnyal elősegítse és ösztönözze a felvidéki magyar gyerekek magyar iskolába és óvodába íratását.

A Rákóczi Szövetség és az általa alapított Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány 1999-ben indította útjára az ún. Beíratási Programot, azzal a céllal, hogy egy felvilágosító kampánnyal elősegítse és ösztönözze a felvidéki magyar gyerekek magyar iskolába és óvodába íratását.

A szervezők egyik legfontosabb feladatuknak azt tekintik, hogy megfelelő felvilágosítással, a magyar nyelvű oktatás-nevelés mellett szóló érvek sokoldalú felvonultatásával, az iskolák, az óvodák és a gyerekek támogatásával elősegítsék a szülők döntését, hogy a magyar nemzetiségű gyereküket magyar tannyelvű intézménybe írassák be.

Az alapítvány a Rákóczi Szövetséggel közösen az előző évekhez hasonlóan 2007-ben is megszervezte a Beíratási Program részét képező karácsonyi ajándékcsomag akcióját. A célalapok az előzetesen összegyűjtött adatok alapján 13 514 darab ajándékcsomagot állítottak össze.

Az adatgyűjtést a célalapok településenként három kategória szerint végezték el. Karácsonyi ajándékcsomagot kap Szlovákia magyarlakta területén minden magyar óvodába járó gyerek, továbbá a szlovák óvodába járó gyerekek közül azok, akik a célalapok által végzett felmérés szerint beszélik a magyar nyelvet, valamint azok a gyerekek is, akiket előreláthatólag a következő évben fognak óvodába, iskolába beíratni. A korosztályoknak megfelelően kétféle csomagot kapnak a gyerekek: az egyiket a jövő évben iskolába beíratandó gyerekeknek szánták, ez tartalmazza az Apáczai Könyvkiadó által kedvezményesen felajánlott könyveket is, a másik típust az óvodás és a jövő esztendőben óvodába beíratandó gyerekek kapják – nekik egy-egy energiatakarékos lámpát is ajándékoznak. Az ajándékokat a karácsonyi ünnepkörben közösségi ünnepségek keretében osztják ki. Ez több helyen már meg is történt.

Az magyar óvodások részére összeállított ajándékcsomagok száma:

Település Darab

Dunaszerdahely 1768

Érsekújvár 422

Fülek 411

Galánta 1216

Gúta 575

Ipolyság 275

Kassa 78

Királyhelmec 1045

Komárom 971

Léva 57

Losonc 161

Nagymegyer 777

Nagykapos 420

Nagykürtös 350

Nyitra 85

Párkány 853

Pozsony 98

Rimaszombat 728

Rozsnyó 354

Somorja 660

Szenc 213

Szepsi 429

Tornalja 741

Vágsellye 500

Zselíz 327Összesen: 13 514

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?