Karácsony a dunaszerdahelyi Covid-osztályon

A nővérek életében a karácsony a munkáról szól, de már megszokták. Az elmúlt években több a beteg az ünnepek alatt a kórházban, az idős, beteg családtagok terhet jelentenek a hozzátartozóknak. A koronavírus-járvány kitörése óta még nehezebbek ezek a műszakok.

Kezdeti tanácstalanság

Gányovics Márta az ortopédián dolgozik 2013 óta. A koronavírus-járvány kitörésének legelején törölték a tervezett műtéteket és a Covid-osztályon kellett helyettesítenie. „Az első hullámban a karanténba került kollégákat helyettesítettük. Dolgoztam az elsősegélyen, a sebészeten, majd ahogy nőtt a fertőzöttek száma, a Covid-gyanús betegek külön osztályon kaptak helyet addig, amíg be nem igazolódott, hogy fertőzöttek. A pozitív eseteket Nagyszombatba szállították” – számolt be a kezdetekről. Kovács Rita 2012 óta a belgyógyászaton dolgozik, az első hullámban kimaradt a Covid-osztály munkájából. „Eleinte viccnek tűnt az egész. Ami viszont később megütötte a fülemet, hogy a szomszédunk olasz rokonai milyen esetekről számoltak be. Először ők sem vették komolyan, de mikor egyre több haláleset történt a közelükben, akkor kezdtek tartani tőle. Nálunk szépen lecsengett az első hullám” – mondta el. Ekkor Gányovics Márta szerint a félelem volt a legrosszabb. “A félelem, ami kiürítette az utcákat, vagy amikor megtapsolták az emberek a nővéreket, talán túlzás volt, ugyanakkor mi is sokkal jobban féltünk. Aggódtunk, hogy hazavisszük a vírust, mindenki elkapja és meghal. Nem a beteg volt sok, hanem a lelki nyomást volt nehéz elviselni. Senki nem tudta, mit és hogyan kellene csinálni. A saját kollégáink is inkább elkerültek minket, nem beszéltek velünk” – fogalmazott.

A második hullám

Tavaly októberre kiürítették a dunaszerdahelyi kórház első emeletét, ott alakították ki a Covid-osztályt három intenzív ellátást nyújtó, négy lélegeztetőgéppel felszerelt szobával. “Ekkor már központilag megtanították, hogyan kell szakszerűen beöltözni, és egy péntek délutáni szolgálat alatt kellett megnyitnunk a Covid-osztályt, mert annyi volt a beteg, hogy nem lehetett tovább halogatni. Volt olyan fiatal kollégánk, aki egy óra után pánikrohamot kapott a védőruhában. Nem tudtuk, mi vár ránk, csak belecsöppentünk. Mindenki igyekezett a legjobb belátása szerint dolgozni. A legtöbb betegnek fulladásos panaszai voltak, lázasak voltak, gyöngék, csupa nehéz eset. November végére megtelt az első emelet, 26 beteg volt folyamatosan. Később kiürítették a neurológiai osztályt és megnyitották a második emeletet is” - tudtuk meg Kovács Ritától. Gányovics Márta vette át szót, aki elmondta, januárban ismét bezárták az ortopédiát, mert a két emelet sem volt elég a Covid-19 betegségben szenvedőknek. „Talán senki nem gondol bele, hogy ekkor már nem működött a rehabilitáció, az ortopédia, a sebészetet összevonták más osztállyal, a belgyógyászaton sem dolgoztak teljes létszámban és a neurológia is be volt zárva. Az emberek nem értik meg, hogy ha valaki úgy dönt, hogy nem oltatja be magát, olyanban is kárt tehet, aki nem koronavírusos beteg. Például elmarad egy csípőforgó műtétje, amibe igaz, hogy nem lehet belehalni, de ha már harmadszor marad el, az nagyban rontja az életminőségét.

A járvány nemcsak a koronavírusos betegekről szól, hanem azokról is, akik például nem járhatnak rehabilitációra, vagy a súlyos neurológiai problémával küzdők nem feküdhetnek bent a kórházban elegendő ideig, mert másnak kell átadni a helyet.

Ezekre egy egészséges ember nem gondol” – fogalmazott.

A legnehezebb időszak

Januárban egyetlen éjszakai műszak alatt telt meg a 12 férőhelyes osztály, amit rövidesen 30-ra bővítettek. „Szörnyű időszak volt. Nemcsak az idősekkel, a fiatalabbakkal is hatalmas problémák voltak. Az oxigénmaszk nélkül nem tudtak kimenni a mosdóba, de ha levették, akkor összeestek” – emlékezett vissza Gányovics Márta. Ebben az időszakban a kollégáik közül is sokan kiestek, mert elkapták a betegséget. Azok közül, akik visszajöttek, sokan poszt-Covid tünetek miatt szenvedtek, nem tudtak olyan teljesítményt nyújtani, mint előtte. A nővér jórészt olyan betegeket ápolt, akik nem a legrosszabb állapotban voltak, de mint kifejtette, 88 betegre jutott 4 lélegeztetőgép, így előfordult, hogy a 61 éves páciens már idősnek számított, ezért nem kerülhetett az intenzív osztályra, lélegeztetőgépre, mert nem volt hely, a fiatalabbakat kellett előnyben részesíteni. „Emberfeletti küzdelemmel küzdöttünk az utolsó levegővételükért is, de a végső statisztikák szerint sajnos minden negyedik páciensünk meghalt. Főleg az volt a dolgunk, hogy elérjük, még azelőtt az intenzív osztályra kerüljenek, mielőtt annyira súlyossá válik az állapotuk, hogy nem tudnak rajtuk segíteni. Nagyon intenzív odafigyelést igényeltek, akár fél óra alatt menthetetlen állapotba kerültek” - mondta el. Kovács Ritától megtudtuk, az intenzív osztályon a négy lélegeztetőgép mellett magasnyomású oxigéngépekkel dolgoznak. „Normál időszakban, ha egy asztmás beteg fulladásos tünetekkel bekerül a kórházba, percenként 5 liternél több oxigént nem kap. A Covid-betegek 12-15, a súlyosabb esetek 40-60 liter oxigént kapnak percenként. Sajnos olyan eset is volt, amikor az orvos azt mondta, meg kell várni, míg meghal valaki, vagy jobban lesz és le lehet kapcsolni a gépről, hogy más is megkaphassa az oxigénterápiát. Ilyen helyzetben a 60 évessel szemben a 35 évesnek van előnye. Akkora járásban, mint a Dunaszerdahelyi, a négy lélegeztetőgép kevés, de hiába lenne még tíz, ha nincs hozzáértő személyzet. Hiába a harminc éves ápolói tapasztalat, egy nyár alatt lehetetlen megtanulni a biztonságos és szakszerű használatát, többéves gyakorlat kell hozzá. A lélegeztetőgépre helyezést mindig igyekeznek az orvosok a legtovább halogatni, de ha volt olyan beteg, aki öt napja folyamatosan fuldokolt, már maga kérte, hogy tegyék gépre és inkább úgy haljon meg, hogy nincs eszméleténél, mint hogy megfulladjon. Fuldokolva meghalni szerintem a legborzasztóbb halál. Hosszú ideig tart, számtalan esetben végig kellett néznünk” – részletezte. Mielőtt a lélegeztetőgépre kapcsolják a beteget, tíz percet kap, hogy felhívja a szeretteit. „Mindenki gondoljon bele, kit hívna fel és mit mondana neki három mondatban. Többet ugyanis nem nagyon tud mondani egy fuldokló. Rengetegszer végighallgattunk ilyen hívásokat, és előfordult, hogy mi tolmácsoltuk a beteg mondanivalóját, mert már nem volt ereje beszélni. Volt, hogy egy idősebb édesanyát kellett levinni az intenzív osztályon ápolt fiához, hogy tudjon vele beszélni. Ezek szörnyű dolgok” - fogalmazott Gányovics Márta, aki szerint nagyon bántó, amikor laikusok a hippokratészi esküre hivatkoznak ilyen esetekkel kapcsolatban. „Ha négy gépem van és 88 betegem, akkor bármilyen esküt tehetek, csak négy beteget tudok lélegeztetőgépre kapcsolni. Aki nem dolgozott ott, el sem tudja képzelni, milyen érzés ilyen döntéseket meghozni. Mindenkinek be kellene látnia, hogy ahhoz, hogy ne így alakuljon, mindnyájunknak tenni kell. Értem, hogy mostanra mindenki belefáradt a járvány miatt átalakult mindennapokba, mindenki ideges, de hogy éppen azokat bántják és támadják, akik lassan két éve itt dolgoznak, az végtelenül elszomorító. Mindenki elhiheti, hogy nem szeretné a munkánkat végezni fél óráig sem. Nem tudom, hogyan jutottunk el idáig, hogy az emberek ennyire lázadnak az egészségügyben dolgozók ellen és ahol lehet, bírálják őket. Nekünk is haltak meg ismerőseink, rokonaink, kollégáink, barátaink” – fejtette ki Gányovics Márta.

Beszélni kell róla

A két nővér hálás azért, mert olyan főnővér vezetése alatt dolgoznak, aki mindig meghallgatja őket, hiszen az átélteket rendkívül nehéz feldolgozni. Egy ponton a kórház vezetősége úgy döntött, szakmai segítséget nyújt az alkalmazottaknak, amelyet szívesen fogadtak. Pszichológusokkal, pszichiáterekkel beszélgettek, akiktől ahhoz kaptak útmutatást, hogyan tegyék helyre magukban az átélteket ahhoz, hogy ne sérüljenek annyira, amennyire egyébként lehetne. “Harminc éve dolgozom nővérként, azóta nem éltem át annyi halálesetet, mint a Covid-osztályon három hónap alatt, amikor 74-en haltak meg. Nem csak idősek, hanem mindenféle korosztály tagjai, a legfiatalabb 1992-es születésű volt. Az ilyet nem könnyű feldolgozni” – hangsúlyozta Gányovics Márta. Kovács Rita úgy véli, talán azért is volt nehéz dolguk, mert állandóan a legrosszabb esetekkel találkoztak, nem látták azt, hogy a betegségnek lehet könnyű lefolyása is. Számára nagy támogatást adott a családja. 

Az oltásról

Mindketten egyetértettek abban, hogy a koronavírus elleni védőoltást nem azért találták fel, hogy 5 milliárd embert elpusztítsanak a Földön. „Nem tudom, hogy miért alakult ki ekkora ellenállás az oltással szemben, mint amit tapasztalunk. Az emberek körében a hit kérdésévé vált, hogy beoltassák-e magukat, vagy se. Az igaz, hogy az egyéni választása annak, aki nem kéri a védőoltást, de sajnos az egészségesek fizetik meg az árát. Láthatjuk az eredményét a tiltakozásnak, hiszen idén októberben újra kezdődött minden. A dunaszerdahelyi kórházban ápolt betegekről elmondhatjuk, hogy ez az oltatlanok járványhulláma. Most messze nem olyan rossz a helyzet az osztályon, mint az év elején volt, hiszen más kórházak betegei közül is tudtunk átvenni, nyilvánvaló, hogy ez annak köszönhető, hogy a mi járásunkban viszonylag magas az átoltottság” – jelentette ki Gányovics Márta. Kovács Rita azzal egészítette ki, hogy október óta csak egy Covid-osztály van 26 férőhellyel, ahol teljesen el tudják látni a koronavírusos betegeket. Két-három hétig átlagban 15 betegük volt, azóta 6-7 páciens van folyamatosan más járásokból. Ismét az ortopédiai osztály személyzetét helyezték át a Covid-osztályra. A nővérek elmondták, azért is nehéz az ottani munka, mert mindenféle szakterület, például belgyógyászat, neurológia, nőgyógyászat páciensei vannak egy helyen. „Vannak, akik a minimumot sem képesek megtenni a járvány terjedése ellen, nem hajlandóak a boltban felvenni a szájmaszkot, emiatt tüntetnek, nekünk viszont minden szakterületen helyt kell állnunk, mert ez az elvárás velünk szemben. Az én kötelességem az lenne, hogy az ortopédiai problémákkal küzdő betegeket szakszerűen ellássam. Ha kihirdetik a veszélyhelyzetet, az egészségügyben dolgozók nyugdíjba sem mehetnek, nem mondhatnak fel, azért kell dolgozniuk, hogy mások nyugodtabban élhessenek.

Már feladtuk azt, hogy megpróbáljunk bárkit meggyőzni az oltás fontosságáról, de talán annyit mindenki megtehet, hogy megbecsüli azt, amit más azért tesz, hogy neki ne kelljen megtennie, amit nem akar.

Nem várunk köszönetet a munkánkért, de legalább ne nehezítsék a dolgunkat a felelőtlen viselkedéssel” – fogalmazott Gányovics Márta. Kovács Rita szerint elmondható, hogy azoknak a beoltott pácienseknek, akik kórházba kerülnek, kevésbé vannak komoly tüneteik, mint az oltatlanoknak. „Nagyon gyakori, hogy azért kerülnek kórházba a beoltott koronavírusos betegek, mert megijednek, ha néhány nap után még nem hat az antibiotikum, vagy nem megy le a láz. Ők sokkal kevesebb ideig és enyhébb tünetekkel, csak megfigyelés céljából vannak kórházban. Az is gyakori, hogy csak nemrég kapta meg az oltást valaki, még nem alakult ki kellő védettség, azért fertőződött meg. Felfoghatatlan, amikor valaki ellenzi az oltást, de ha kórházba kerül, bármit beadhatunk neki, nem érdeklik a mellékhatások, vagy, hogy ki vállal azokért felelősséget, a monoklonális terápia ellen sincs kifogása, vagyis hogy ellenanyagot kapjon a vírussal szemben, amit a védőoltással megkaphatott volna. A kórházi ágyon fekve már senki sem oltásellenes” – mutatott rá. A nővérek zárszóként azt kérték az emberektől, ne támadják az egészségügyi dolgozókat, hagyják végezni a munkájukat és ne vegyék el a kedvét a fiataloknak a szakmától, hogy legyen utánpótlás, valamint tegyék meg azt a minimumot a megelőzés érdekében, amit meg tudnak tenni. Ők maguk továbbra is a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat.