Kamerák pásztázzák Érsekújvár főterét

Érsekújvár. A múlt év utolsó napjaiban szerelték fel a főtéren az első biztonsági kamerát, és adták át a városi rendőrség új központjában a működtetéséhez szükséges korszerű vezérlőpultot.

Érsekújvár. A múlt év utolsó napjaiban szerelték fel a főtéren az első biztonsági kamerát, és adták át a városi rendőrség új központjában a működtetéséhez szükséges korszerű vezérlőpultot. Major Róbert, a városi rendőrség parancsnoka ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy a hajnalig tartó szilveszteri utcabált már az új biztonsági kamerával ellenőrizték (az ügyeletes városi és állami rendőrök járőrszolgálata mellett). A legtöbb gondot a fiatalok alkoholfogyasztása okozta, valamint az, hogy a részegek a petárdákat a táncoló tömegbe dobálták. „A város tavalyi költségvetéséből 700 ezer koronát, az ideiből további 23 ezret szánnak a képviselők a biztonsági berendezés fejlesztésére, és további kamerák megvételére” – jegyezte meg Major Róbert. A kamerás figyelőrendszert idén a város különböző pontjain szeretnék hasznosítani. A városi rendőrség célja megelőzni a bűncselekményeket, ezért elsősorban a parkok, iskolák fokozottabb felügyeletére törekednek. Jelenleg egy műszakban csak négy városi rendőr teljesít szolgálatot, pedig a tavalyi év végén előfordult, hogy fél óra alatt 7-8 lakossági bejelentést érkezett. Az első idei tanítási napján a Bethlen utcai szlovák alapiskolában 12 ablakot törtek be ismeretlen vandálok. Idén további négy munkaerővel bővül a városi rendőrség jelenleg 25 tagú állománya, és a meglévő három szolgálati kutya mellé egy újat kapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?