Káčer bocsánatkérését és lemondását kérik

Szövetség
Komárom |

A Szövetség gútai, csallóközaranyosi és keszegfalvai helyi szervezeteinek – alulról jövő – kezdeményezésére aláírásgyűjtés indult a külügyminiszter múlt heti kijelentései miatt.

A petíciót beharangozó sajtótájékoztatón Becse Norbert, a Szövetség járási elnöke elmondta, a külügyminiszter „szerencsétlen kijelentései borzolták a kedélyeket”, s a helyi szervezetek úgy érezték, „tenniük kell valamit”. Minden olyan – adott esetben nemcsak magyar nemzetiségű – polgár aláírására számítanak, akik számára sértőek voltak az elhangzott mondatok. Mint ismeretes, a külügyi tárca vezetője február 7-én arról beszélt, hogy ha Oroszország elfoglalta volna Ukrajnát, akkor Magyarország is bejelenti területi igényét Szlovákiával szemben.

A petíció szövege szerint nem tartják szerencsésnek, hogy nyolc hónappal a parlamenti választás előtt ismét előkerült a „magyar kártya” – a hasonló kijelentések pedig aláássák a két nép együttélését, valamint a két érintett ország közti viszonyt is. Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt miért 10 nappal Rastislav Káčer mondatai után tették meg, Becse azt válaszolta, megítélésük szerint az eddig eltelt időben nagyon kevés kritika merült fel ezzel szemben a szlovák vezető politikusok részéről.

Viola Miklós a Szövetség országos elnökségét és a gútai alapszervezet képviseletében kifejtette, szándékuk szerint az aláírásgyűjtés túlnövi a Komáromi járás határát, s egész Dél-Szlovákiára kiterjed majd. A kezdeményezésükről egyeztettek Forró Krisztián pártelnökkel is. Március végével tervezik benyújtani az összegyűlt aláírásokat a külügyminisztériumnak.

Becse Norbert hangsúlyozta, a járás 30 településén van a pártnak alapszervezete, az aláírásokat most elsősorban ezek irodáiban gyűjtik, ám a későbbiekben valószínűleg kihelyezett pontokat is létrehoznak a járás városaiban, akár úgy, hogy például azokat a március 15-i ünnepségekhez igazítják. A petíció egyelőre csak papíralapú, de elképzelhető, hogy lesz online formája is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?