Június 30-ig be kell fejezni az út felújítását

Párkány. Fokozatosan megvalósul a város idei beruházási tervének egy része. Elkészült a Szent István utca és a Fő utca kereszteződésében lévő új forgalomlassító- és elterelő sziget, és felújították a Piac utca útburkolatát is.

Párkány. Fokozatosan megvalósul a város idei beruházási tervének egy része. Elkészült a Szent István utca és a Fő utca kereszteződésében lévő új forgalomlassító- és elterelő sziget, és felújították a Piac utca útburkolatát is. Jelenleg a Bartók utcai úttestet és a járdákat hozzák rendbe, a munkálatokkal június 30-ig kell elkészülni.

A korzó felső végében található új forgalomlassító szigetre közlekedésbiztonsági szempontból is szükség volt, mert eddig naponta számtalanszor előfordult, hogy az autók nagy sebességgel az előírt menetirányal szemben, a Tűzoltó utcába fordultak be. A sziget kialakítása 700 ezer koronába került. A Piac utcában új aszfaltburkolatot kapott az úttest, és a vízelvezetést is kialakították. Mindez 1,3 millió koronába került.

A lakosok által is kifogásolt Bartók utcai helyzeten május 6-tól igyekeznek javítani, itt szintén kicserélik a útburkolatot, felújítják a járdákat és mintegy 30 parkolóhelyet alakítanak ki. A Bartók utcai munkák 6,6 millió koronába kerülnek – június 30-ig tartanak a munkálatok. A kivitelező a komáromi Korrekt Kft., ők nyerték meg a nyolcmilliós kivitelezési csomagra kiírt versenytárgyalást. Szép Rudolf, Párkány alpolgármestere annyit közölt lapunkkal: a Szlovák Állami Útkezelőség már dolgozik azon, hogy a Mária Valéria-Hídra a Széchenyi utcából is fel lehessen hajtani, s mihelyst ez megvalósul, a papírgyárból a hídra vezető utat főúttá minősítik át. Május 26-án délután öt órakor egyébként közlekedési fórumot tartanak a mozi épületében, ahol a város vezetői, közlekedésrendészeti szakemberek, valamint építészek vitatják meg a város új közlekedési rendjét, és a tervezett kerékpárútról is szó lesz.

„Konkrét javaslatok is elhangzanak majd, például néhány, eddig egyirányú utca forgalmát átszerveznék. Felvetődött, hogy a Szent István utca Bem utca felé vezető részét mintegy ötszáz méteren kétirányúvá lehetne tenni. A fórumon ez is napirenden lesz” – tette hozzá az alpolgármester. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?