SZÁZ ILDIKÓVágsellye. Vágsellye díszpolgárává avatták Július Morávek egykori polgármestert, iskolaalapítót, számos helytörténeti kiadvány társszerzőjét.
Július Morávek egykori polgármester lett Vágsellye díszpolgára
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1356639982_14.jpg.jpg?itok=_v-rFnjf)
SZÁZ ILDIKÓ
Vágsellye. Vágsellye díszpolgárává avatták Július Morávek egykori polgármestert, iskolaalapítót, számos helytörténeti kiadvány társszerzőjét. A városháza dísztermében rendezett díjkiosztón elhangzott, hogy Július Morávek, aki 1994 és 2002 között volt Vágsellye polgármestere, sokat tett a magyar–szlovák kapcsolatok ápolásáért.
A magyarországi Oroszlányban – a járási székhely testvérvárosában – Moráveket már 2000-ben a város díszpolgárává avatták. Vágsellyén Botka Ferenc MKP-s megyei képviselő és Jozef Belický volt képviselő javasolta erre a címre.
A pozsonyi születésű Július Morávek gimnáziumi tanárként került Vágsellyére, később az intézmény igazgatója lett. Nevéhez fűződik a vegyészeti szakközépiskola és a vegyipari szaktanintézet, valamint a szlovák gimnázium nyolcéves tagozatának megalapítása.
Támogatta szponzorként a Szociális Szolgáltatások Intézetét, jelenleg városi képviselőként és a kulturális bizottság elnökeként tevékenykedik. Martin Alföldi, Vágsellye polgármestere a művészeti alapiskolának adományozta a város díját, melyet Milan Jančovič szobrász, iskolaigazgató vett át. A Vágsellyei Művészeti Alapiskola hatvan évvel ezelőtt alakult meg, az akkori magániskolát harminc növendék látogatta, 1953-től állami intézményként működik. A zenei tagozat után megnyitották az iskola képzőművészeti, irodalmi-drámapedagógiai és tánc tagozatát. A művészeti alapiskolának jelenleg 700 növendéke van, zenekara, színjátszó csoportja és tánckara itthon és külföldön egyaránt népszerű, a növendékek közül többen konzervatóriumot végeztek, és sikeres előadóművészek, pedagógusok lettek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.