Jubilál a Calvin János Teológiai Akadémia

CalvinAkadémia
Komárom |

Negyed évszázada jött létre Komáromban a Calvin János Teológiai Akadémia, amely 10 éven keresztül, a Selye János Egyetem megalakulásáig végezte a magyar nyelvű református lelkészképzést Szlovákiában.

2004-ben aztán betagozódott az egyetem struktúrájába, és feladatát a Református Teológia Kar vette át. Calvin János Teológiai Akadémia azonban nem szűnt meg, a mai napig működik, ún. ernyőszervezete lett a teológiai karnak, lelkésztovábbképző és tudományművelő intézménnyé vált, 40 ezer kötetes könyvtárat gondoz, konferenciákat szervez, kiadói tevékenységet folytat. Június 22-én, szombaton a 25 éves jubileumra emlékeznek egykori tanárok és hallgatók Komáromba.

„Az ötvenes évek elejétől a rendszerváltásig a református egyház számára Prágában képezték a teológusokat. A kilencvenes években aztán, miután egyre többen tértek vissza az egyházhoz, vállalták hitüket, lelkészhiány jelentkezett, és hitoktatókból is kevés volt. Ennek orvoslására a református egyház akkori vezetése 1991-ben először katechetikai szemináriumot indított Komáromban és Kassán. A szeminárium aztán Calvin János Teológiai Intézetté alakult, ahol már levitákat is képeztek, 1994-től pedig Calvin János Teológiai Akadémiaként működött” – sorolta az intézmény megalakulásához vezető út egyes állomásait Lévai Attila, a Selye János Egyetem dékánja, aki egyike volt az Akadémia első hallgatóinak, majd tanársegédként, dékáni titkárként tevékenykedett ott. Jelenleg pedig az Akadémia igazgatói tisztségét is ellátja.

„Az Akadémián folyó képzés nem nyert állami akkreditációt, állami támogatásban sem részesült, gyülekezetek, külföldi segélyszervezetek támogatásából tartotta fenn magát – mondta a dékán. – Vezetői mindvégig próbálták betagozni valamely egyetembe, többel ígéretes tárgyalások folytak, de végül kútba estek ezek a próbálkozások.  A Selye János Egyetem megalakulásával a kérdés megoldódott, az akkreditáláshoz szükséges anyag elő volt készítve, az átmenet zökkenőmentes volt. A Selye Egyetem átvette az Akadémiától a hallgatókat, úgyhogy 2005-ben már diplomát osztottunk.” Egy év elteltével az egyetem arra is lehetőséget adott, hogy mindazok, akik az Akadémián elvégezték az öt éves lelkészképzést, de akkreditáció hiányában nem kaptak diplomát, a különbözeti vizsgák letétele után magiszteri titulushoz jussanak.

Kezdetben nagy volt az érdeklődés az Akadémia iránt, két-háromszoros volt a túljelentkezés. A kétezres évek közepére aztán szinte valamennyi gyülekezetben betöltődtek a lelkészi, segédlelkészi állások és enyhe túlképzés mutatkozott. „Tudtuk, hogy ez az állapot nem tart soká, és mára ismét 8-10 olyan anyagyülekezetről tudunk, ahol nincs lelkész – mondta Lévai Attila. – A teológusképzés iránt csökkent az érdeklődés, és 25 év után az idei lesz az első év, amikor nem tudunk lelkészdiplomát osztani. Sajnos, nincs egy lelkészi életpályamodell, amit a fiataloknak fel tudnánk vázolni, a lelkészek anyagi megbecsülése sem megfelelő.”

A jubileumi megemlékezés szombaton 14 órakor koszorúzással kezdődik a Calvin János Teológiai Akadémia falán elhelyezett emléktáblánál.

15 órakor Erdélyi Géza nyugalmazott püspök tart áhítatot az egyetem Református Teológiai Karának 14-es előadójában. Az Akadémia múltbéli és jelenlegi tevékenységét Lévai Attila ismerteti, majd visszaemlékezések hangzanak el, amelyekből egy kiadvány is készül. Az ünnepségre nemcsak Szlovákiából és Magyarországról, de Erdélyből, Hollandiából, Horvátországból és Németországból is várnak volt tanárokat, diákokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?