Jól felszerelt szaktanterem

Nagytárkány. Hamarosan a birtokukba vehetik a tanulók a számítástechnikai szaktantermet a helyi magyar alapiskolában.

Nagytárkány. Hamarosan a birtokukba vehetik a tanulók a számítástechnikai szaktantermet a helyi magyar alapiskolában. Lázár László igazgató elmondta, hogy amikor a 2003/2004-es tanév elején az intézmény élére került, elhatározta, hogy az alapiskolában megteremti a feltételeit annak, hogy a diákok és a pedagógusok elsajátíthassák az informatikai alapismereteket. Az önkormányzat öt számítógépet bocsátott az iskola rendelkezésére – ingyen. A közelmúltban ISDN-vonalak bevezetésével teremtették meg a gyorsabb internet-hozzáférési lehetőséget. Ezzel a minisztérium által kínált Infovek II elnevezésű program egyik pályázati feltételének tettek eleget, ezért elképzelhető, hogy a jövőben innen is megkapják majd a várt támogatást. Nemrégiben egy bártfai cégtől rendkívül kedvező feltételek mellett sikerült 8 számítógépet és egy lézernyomtatót vásárolniuk, így megvannak a műszaki feltételei annak, hogy egy modern, jól felszerelt szaktantermet rendezzenek be. Lázár László szeretné, ha az iskola minden pedagógusa informatikai képzésen venne részt, hogy az internet nyújtotta lehetőségeket mind a diákok, mind a tanítók kihasználhassák a munkájuk során. A felső tagozatos tanulók számára hamarosan választható tantárgyként bevezetik az informatikát, sőt az alapiskola alsó tagozatán is szeretnének a jövőben számítástechnikai alapismereteket tanítani. A szaktantermet délutánonként a község lakosainak bocsátják majd rendelkezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?