Jobb szezont zárt a dunaszerdahelyi fürdő

Dunaszerdahely

Több vendég érkezett a dunaszerdahelyi fürdőbe az idei nyári szezonban, mint tavaly. A Covid-19 előtti idők látoga-tottságát azonban még idén sem sikerült megközelíteni a Thermalparkban.

A nyári szezonban 222 ezer vendég váltott jegyet a fürdőbe, ez 2020-hoz képest 17 százalékos növekedést jelent, a 2019-es, Covid-19 előtti évhez viszonyítva viszont 13 százalékkal kevesebb volt a látogató, közölte Somogyi Gábor, a fürdő igazgatója. A vendégek túlnyomó többsége belföldi turista volt, a külföldi látogatókat a júliusban bevezetett korlátozások is eltántoríthatták a kirándulástól.

„A járványügyi intézkedések hatása a nyári szezon alatt is érezhető volt. Elsősorban az erős napoknál éreztünk jelentős, 25–30%-os visszaesést a 2019-es évvel való összehasonlításban.  Ezt valamelyest kárpótolta a meleg nyár, a 2 évvel ezelőtti látogatottsági számokat viszont így sem tudtuk megközelíteniˮ – jegyezte meg az igazgató. Az eredményeknek köszönhetően pozitívan értékelik a nyári szezont, viszont a kedvező eredményekkel sem tudják pótolni a korlátozások miatt az év első felében kialakult bevételkiesést. Épp emiatt jelenleg nem terveznek nagyobb fejlesztéseket a fürdőben, Somogyi Gábor szerint ezeket legfeljebb külső támogatásból, állami, vagy EU-s forrásból tudnák finanszírozni. Tavaly sikerült megvalósítani egy ilyen beruházást, amikor sétánnyal és vízi színpaddal bővítették az elérhető attrakciókat.

Az utóbbi hetekben már a keresletre is rányomja a bélyegét az országos járványhelyzet, egyre kevesebben váltanak jegyet a fürdőbe. „A bevételek már ma sem fedik le a költségeinket.  A helyzet előrehaladtával sajnos a kereslet további gyengülésére számítunkˮ – folytatta Somogyi Gábor. Ha ismét be kellene zárni a fürdőt, akkor a kedvező nyári hónapokban kialakított pénzügyi tartalék ellenére nehéz helyzetbe kerülnének. Az igazgató megjegyezte, hogy a gazdasági kilátásokat árnyalja a növekvő minimálbér, valamint az energiaárak drágulása is. Somogyi Gábor kijelentette, hogy ugyan optimalizálták a személyzeti állományt, de nem szeretnék csökkenteni az állandó alkalmazottak számát. „Tapasztalatunk szerint nagyon nehéz új, képzett kollégákat találni, akik nélkül a jövő évi szezon nehezen vihető sikerreˮ – zárta az igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?