Jobb ma egy túzok...

A múlt század elején Magyarországon kb. 12 000 túzok élt, ebből a Felvidéken 2400. Egy 1936-ból származó adat kétezres állományt feltételez. A második világháború idején aztán számottevő állománycsökkenés következett be, majd az állomány lassú növekedésnek indult. A statisztikai adatok 1956 és 1962 között az állományt 1100 egyedre becsülték. Az 1965-ös árvíz nemcsak a lakosság életében volt törés, hanem a túzokok állományában is. De nem ez vezetett az állomány ilyen drasztikus mértékű csökkenéséhez. „Minden mindennel összefügg” – mondja Ján Chobot, a központ szakreferense. „A túzok őshonos faj Európában, elsősorban a hűvös éghajlatú síksági területeken, sztyeppéken terjedt el, így került a mai Nyugat- és Kelet-Szlovákia területére is. Nyugat-Szlovákia területét már régóta mezőgazdasági művelés alá vonták, így a túzok élőhelye is megváltozott. A sztyepp felszántásával, a lápok lecsapolásával, a vetésforgó használata nyomán sokszínű élőhely alakult ki a túzok számára.” Azonban a szocialista mezőgazdaság, és a területfejlesztési politika nem kellően átgondolt volta a túzokok esetében végzetesnek bizonyult. A Csallóköz területén folytatott intenzív mezőgazdasági termelés során a tartósan füves területek, legelők helyét szántóföldek váltották fel, és az ezeken alkalmazott vetésforgó nem kedvezett a fajnak, mely nehezen tudott a megváltozott élőhelyhez alkalmazkodni, a sűrű vegetációban nehezen tudtak mozogni a fiókák, így könnyen váltak fészekrablók áldozatává.

„A túzok rovarokkal és egyéb gerinctelenekkel, puhatestűekkel táplálkozik, de növényi eredetű táplálékot is fogyaszt” – mondja a szakember – „ám a gyomorsava olyan erős, hogy gond nélkül megemészti akár a pockot is. Ám a vegyszeres növényvédelem a gyomtársulásokhoz kötődő rovarfaunát is kiirtotta, ez pedig nélkülözhetetlen táplálékforrás a túzokcsibéknek.” Ami igazán döbbenetes, hogy 1969-ben a Szlovák Vadásztársaság 19 egyed kilövésére adott engedélyt, miközben – Jozef Klinda adatai szerint – 1968-ban csak 18 példányt számoltak össze. A végső döfést Ján Chobot szerint a Pozsonyból Dunaszerdahely érintésével Komáromba tartó magasfeszültségű villanyvezeték kiépítése adta. „A villanyvezeték kapcsán katasztrofális hatásokról beszélhetünk. Csökkent látásviszonyok mellett, főleg ködben a madarak gyakran a vezetéknek ütközve pusztultak el. Ezen a helyzeten a drótok zászlókkal való ellátása sem segített. Néhány év alatt az állomány többsége elpusztult, a többi pedig elvándorolt.” 1980-ban 185, 1985-ben 106, 1990-ben már csak 30, 1995-ben pedig mindössze 12 egyed élt az 1955-ben számukra kijelölt 9218 hektáros rezervátumban. Ekkor a terület 5600 hektárját védett élőhely kategóriába sorolták be, de az egyházi tulajdonba viszszakerült földtulajdon körüli területrendezés végképp megpecsételte az állomány sorsát. 1996-ban a Nyitrai Kerületi Hivatal a 912 hektárra zsugorodott területet védett élőhellyé nyilvánította, de mindez már nem segített a túzokon. „Helyzetünket nehezíti az is, hogy a túzok nehezen szaporítható, mindössze két tojást rak, ritkábban hármat. A kotlás 25 napig tart.” Azonban sikeres próbálkozások történtek a túzok mesterséges szaporítására. ĺgy „jött létre” a központban élő túzokkakas, Karcsi is, a Túzokos és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel való együttműködés keretében. „Azért Karcsi, mert egy Károly nevű, Svájcban élő magyar szponzorálta a projektumot” – eleveníti fel Karcsi keletkezésének a körülményeit Béres Katalin, a központ másik szakelőadója. A kísérletek 1995-ben kezdődtek, az 1996-os év intenzív volt, Karcsi 1997-ben kelt ki, 1998-ban további testvérei születtek, de ezek Dévaványán élnek, az ottani rezervátumban. Szlovákiában azonban még nem sikerült szaporulatot produkálni. Ján Chobot elmondta, sok fogságban nevelt tyúk csak később rak tojásokat. Volt, amelyik csak 12 éves korában. Az általuk fogságban nevelt tyúk kb. ennyi éves lehet, tehát hamarosan elválik, hogy lehet-e majd szaporulatra számítani. A szakember egyelőre bizonytalan. Ha azonban nem tudnak „saját erőből” szaporulatot „produkálni”, akkor egyéb módon sem tudnak újabb állatokra szert tenni, mivel a túzok az 1973-ban aláírt, a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény hatálya alá esik, egyedeivel nem lehet kereskedni. A fogságban tartott példányokat bőr alatti mikrochippel látják el, hogy minden egyed megkülönböztethető legyen.

A veszélyeztetett fajok megmentésével a Nemzeti Környezetvédelmi Program részét képező akcióterv foglalkozik. De az értékes madárfaj megmentéséért nemzetközi lépéseket is tettek. Ausztria, Magyarország és Szlovákia hármashatárnál, Oroszvár környékén számottevő populáció él, illetve telel át. A három ország ezt az élőhelyet fokozottan védi. Magyarország számottevő tapasztalatait gyakran megosztja más államok kutatóival. Ötévente világkongresszusokon találkoznak a faj megmentésén dolgozó szakemberek, hogy az újabb védelmi stratégiáról tárgyaljanak. Ján Chobot szerint vitatható, hogy a túzok megmenthető-e Szlovákiában. Szerinte ez csak akkor lenne lehetséges, ha 3-5000 hektár közötti összefüggő területeket jelölnének ki, távol a magasfeszültség vezetékeitől, ahol a faj túlélését támogató mezőgazdasági termelés folyna. Ha ez megvalósulna, elképzelhető, hogy a túzok visszatelepülne azokra a terültekre, ahonnan kipusztult. Az egykori rezervátum ma a Környezetvédelmi Ügynökség környezetvédelmi nevelési központjaként szolgál. „Nyolc ilyen központ van” – tájékoztat Béres Katalin – „de túzokot csak nálunk lehet látni.” A központot rendszeresen keresik fel óvodások, iskolások és a nyitrai egyetemisták is gyakran szerveznek itt terepgyakorlatokat. A központ részét képezi egy 42 férőhelyes oktatási központ is, így az intézmény természeti iskolaként is funkcionálhat. „Van egy „állatkertünk“ is háziállatokkal, és nyárra szeretnénk, ha elkészülne a botanikus kert is, melyben elsősorban őshonos növényeket szeretnénk bemutatni.” A központ mindenkit vár, aki még szeretne élő túzokot látni. Egyebütt erre kevés esélye van. Az utolsó utáni órában vagyunk.