A múlt héten 13,54 százalékkal nőtt az akut légúti megbetegedésben, köztük Covid-19-ben, továbbá 34,75 százalékkal az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Nagyszombat megyében, ami már helyi járványnak számít.
Jelentősen emelkedett az influenzás és covidos betegek száma Nagyszombat megyében
Összesen 8295 felső légúti megbetegedést, ezen belül 1725 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak – tájékoztatott Tomáš Hauko, a Nagyszombati Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója.
A legtöbb beteg továbbra is a Dunaszerdahelyi járásban, az öt évnél fiatalabb gyerekek körében van. A megbetegedések 3,7 százaléka járt szövődménnyel, leggyakrabban orrmelléküreg-gyulladással.
A megyében összesen hét óvodát, hat alapiskolát és egy középiskolát zártak be a múlt héten, ezekből négy óvodát és öt alapiskolát a Galántai járásban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.