Javult a biztonság Királyhelmecen

Egy autó felfutott a járdára és elütött egy nőt
Királyhelmec |

Biztonságosabbá tette a város azt a buszmegállót, melynek közelében néhány hónapja kishíjján tragédia történt. A Fő és a Béke utca kereszteződésében tavasszal a buszmegállóba csapđott egy autó. A szemtanúk elmondása szerint két autó ütközött, az egyik jármű felfutott a szemközti járdára, ahol elütött egy nőt, aki szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Mivel az eset a húsvéti ünnepek előtt történt, amikor az iskolákban már tanítási szünet volt, a buszmegálló nem volt tele gyerekekkel, mint máskor, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb tragédia. A kereszteződés a város egyik közlekedési gócpontja, de az erre közlekedők sokszor nem tartják be a szabályokat.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője lapunkat úgy tájékoztatta az eset után, hogy javítani fognak a közlekedés biztonságán ezen a szakaszon. Sokat segíthetne, ha elkészülne az évtizedek óta tervezett, a várost elkerülő út, de ennek megépítésére a kevés az esély. Körforgalom építésére ezen a szakaszon a terep adottsága miatt nincs mód. A Fő utca egyébként a megye kezelésében van, a város nem intézkedhet.  A hivatalvezető tájékoztatása szerint ezért egyszerűbb, ám hatékony megoldást kellett választaniuk. Az aszfaltozást végző céggel megállapodtak, hogy új burkolattal látják el a járdaszakaszt, és korlátokat is felszerelnek, hogy a gyalogosok ne léphessenek ki közvetlenül a kereszteződésbe, és a korlát a tavaszihoz hasonló balesetektől is megvédheti a buszmegállóban várakozókat. Ezeket a változtatásokat viszonylag gyorsan el tudták végezni, mert az itteni földterületek a város tulajdonában vannak. A hivatalvezető úgy tájékoztatott, azért nem a megálló teljes hosszában raktak ki korlátokat, mert az már akadályozná a buszmegálló forgalmát.


            

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?