Janiga József alkotásaiból nyílik kiállítás

Párkány |

<p>Ma (pénteken) 16 órakor Janiga József alkotásaiból nyílik kiállítás a párkányi Barta Gyula Galériában. A kiállítást Bauer Edit európai parlamenti képviselő nyitja meg.</p>

A Csallóköz festőjeként emlegetett Janiga József tájképfestészete és gyermekkönyv-illusztrációi révén vált ismertté. 1946-ban született Párkányban. A Nyitrai Pedagógiai Főiskola befejezése után 1968 és 1982 között Nemesócsán tanított, majd Nagymegyeren vállalt rajztanári állást. Itt dolgozott 1996-ig. Miután jobb keze lebénult, megtanult a bal kezével dolgozni. 2004-ben hunyt el Nagymegyeren, ahol iskolát neveztek el róla.

„Janiga József szellemi végrendeletében egyebek mellett meghagyta azt is, hogy szülővárosában addig nem állíthatók ki alkotásai, amíg a város határában nem lesz olvasható annak magyar megnevezése is. Az a megnevezés, amely születési anyakönyvi kivonatában is szerepel. Ez a kívánsága teljesült, így alkotásai révén harminc év után ismét visszatérhet szeretett szülővárosába” – mondta lapunknak Himmler György, a kiállítást szervező párkányi Balassi Klub elnöke.Közel negyvenéves pályafutása során több önálló és csoportos kiállítása nyílt Szlovákiában és Magyarországon. Janiga József 1982-es párkányi tárlata a Balassi Klub első rendezvényeinek egyike volt. Janiga József posztumusz kiállítása december 14-ig tekinthető MEG a párkányi Barta Gyula Galériában.Gulyás Zsuzsanna
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?