<p>A többi közt ízek és borok utcája is várja a látogatókat a pénteken kezdődő somorjai Pomlé Fesztivál.</p>
Ízek és borok utcája a somorjai Pomlé Fesztiválon
Az immár harmadik ilyen rendezvény célja, hogy közelebb hozza a város és a régió lakosaihoz a Csallóköz hagyományos íz- és borkultúráját, népművészetét.
"A kétnapos rendezvényt először egy európai uniós projekt keretében rendeztük meg, közösen Hainburg osztrák várossal, majd a nagy sikerre való tekintettel tavaly folytattuk a hagyományt, immár saját erőből, illetve támogatók segítségével" - mondta Nagy Myrtil szervező az MTI-nek. Somorján nem újdonság a késő nyári, kora őszi fesztivál rendezése, korábban szüreti napokat tartottak a városban. "A Pomlé Városi Parkban a fesztivál programjaival nemcsak ezt a hagyományt szeretnénk újjáéleszteni, hanem egyben megismertetni a fiatalokat a tradicionális kézműves termékekkel, nagyszüleik kultúrájával, azokkal az értékekkel, amelyek mára már kiveszőben vannak" - tette hozzá Nagy Myrtil.
A rendezvény egyszerre több helyszínen zajlik. Az ízek és borok utcájában neves régióbeli és külföldi borászok mutatják be boraikat, összesen 15 különböző pincészet érkezik négy országból, Szlovákiából, Magyarországról, Csehországból és Ausztriából. A látogatók megkóstolhatják a Csallóköz, azon belül Felső-Csallóköz tipikus ételeit, ízeit.
A gyerekeket és szüleiket a Csodaréten kézműves-foglalkozások, vásár és lovagi torna várja, míg a nagyszínpadon bábelőadások, folklórprogram, nép- és világzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. A kétnapos program sztárvendége a Besh o droM.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.