Ivan Gašparovičot Rozsnyóra várják

Rozsnyó. Pénteken a városba látogat Ivan Gašparovič köztársasági elnök. A program szerint az államfő találkozik a polgármesterrel és a város képviselőivel, városnéző sétára indul, megtekinti a betléri kastélyt, majd a rozsnyói gimnázium diákjaival beszélget.

Rozsnyó. Pénteken a városba látogat Ivan Gašparovič köztársasági elnök. A program szerint az államfő találkozik a polgármesterrel és a város képviselőivel, városnéző sétára indul, megtekinti a betléri kastélyt, majd a rozsnyói gimnázium diákjaival beszélget. „Az elnök hivatalos látogatásra érkezik Rozsnyóra és a régióba. Egy országos körút első állomása ez. Igyekszünk fokozatosan meglátogatni Szlovákia minden járását” – mondta Marek Trubač elnöki szóvivő. Az államfő délelőtt 10 órakor érkezik a Történelmi Városháza elé, majd Vladislav Laciak polgármester kíséretében megtekinti a történelmi belvárost. 10.30-kor a városháza dísztermében üdvözli őt a polgármester. 11 órakor találkozik az önkormányzat és az állami szervek képviselőivel, Felső-Gömör településeinek polgármestereivel, a rozsnyói iskolák igazgatóival, a politikai pártok, az egyházi felekezetek és a rozsnyói katonai egység képviselőivel. 13.05-kor a P. J. Šafárik Gimnázium tanáraival és diákjaival találkozik és beszélget. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?