Ismét kétnyelvű a bacsfai közlekedési tábla

Kétnyelvű Dél-Szlovákia

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom aktivistái Pozsony és Somorja nevét szlovákul és magyar is jelölő óriásmatricát helyeztek el a bacsfai közlekedési táblán. A táblát fél évvel ezelőtt helyi aktivisták már kétnyelvűsítették. Lépésüket akkor Peter Pellegrini miniszterelnök provokációnak minősítette és személyesen járt közben a magyar megnevezések eltávolítása érdekében.

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia legújabb megmozdulásával arra kívánja felhívni a közvélemény figyelmét, hogy a földrajzi nevek kisebbségi nyelven történő megjelölését
Szlovákia nemzetközi egyezményben vállalta. A többnyelvű közlekedési táblák használta teljesen bevett megoldás az Európai Unió több tagállamában. Követelésük Szlovákiában is egy olyan jogos igény, ami nem a feszültségkeltésről, hanem a magyar közösség egyenlő félként való elismeréséről szól.

Érsek Árpád közlekedési miniszter és Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos sajtóban megjelent nyilatkozatai szerint egy 2018-as belügyi rendelet alapján lehetőség van a táblák kihelyezésére. Az útjelző táblák formáját műszaki normák határozzák meg. A szóban forgó normákat a Belügyminisztérium tudja módosítani. A mai nap folyamán ezért levélben fordultunk a miniszter és kormánybiztos urakhoz. Levelünkben arra kértük őket, hogy folytassanak tárgyalásokat a Belügyminisztériummal annak érdekében, hogy sor kerüljön a műszaki normák módosítására oly módon, hogy kikerülhessenek a településneveket kisebbségi nyelven is megjelölő útjelző táblák.

A bacsfai tábla kétnyelvűsítésére reagálva szlovák szélsőségesek a magyar nemzetiségű polgárok méltóságát sértő kijelentéseket tettek . A szélsőségesek
előretörése közepette különösen fontos, hogy a politikusok kijelentéseikkel vagy tétlenségükkel ne legitimálják a kirekesztő és feszültségkeltő megnyilatkozásokat, hanem egyértelműen kiálljunk a demokratikus értékek mellett. A KDSZ bízik benne, hogy kormányzati képviseletünk partner tud lenni ebben a folyamatban.

(A KÉTNYELVŰ DÉL-SZLOVÁKIA SAJTÓKÖZLEMÉNYE az útjelző táblák kétnyelvűségéről)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?