Ingyenes adósságtanácsadás országszerte

adósságtanácsadás
Komárom |

Hamarosan 46 tanácsadó irodán keresztül vehetik igénybe Szlovákiában a tanácsadói szolgálatot a polgárok. A nemzeti projektként működtetett kezdeményezés célja, hogy minél több adósnak segítsen elkerülni a legrosszabb lehetőségeket.

Komáromban már néhány hete működik az ingyenes adósságtanácsadás. Az érdeklődők a Megye utca 14-es szám alatt találják meg az irodát, ahol a munkahivatal szakemberei komplex szolgáltatásként próbálnak segíteni az állampolgároknak. Alapvetően egy háromfős csapat végzi a közvetlen munkát, igazodva a probléma jellegéhez: a közgazdász mellett jogász és egy pszichológus is a kliensek rendelkezésére áll.

adósságtanácsadás

Válságmenedzsment

Hogy pontosan hogyan is néz ki ez a munka, arról Ladislav Šutý, a nemzeti projekt vezető menedzsere tájékoztatta a sajtót a komáromi irodában: „Valaki bejön hozzánk, s azt mondja: »Holnap vagy jövő héten elárverezik a házamat, tudnak még ezzel kezdeni valamit?« Ekkor válságkezelés céljával a jogászaink természetesen azonnal ráállnak az ügyre. Megkeresik a végrehajtót, s elmagyarázzák neki, hogy nézze, maguknak sokkal előnyösebb lesz, ha ez az ember ennyit és ennyit fog törleszteni. A közgazdászunk el tudja neki mondani, optimálisan mennyi lesz ez az összeg, amit meg is tud indokolni a végrehajtónak, aki – s ez már sokszor megtörtént velünk – visszavonulót fúj, s azt mondja, rendben van, megcsináljuk a fizetési ütemezést. Azért lehetséges ez, mert a végrehajtó látja, hogy az adóst – aki egyébként egyedül van és magányos – egyszercsak egy pszichológus támogatja, valamint mellette áll a jogász és a közgazdász, vagyis van egyfajta garanciája annak, hogy az érintett adós nagy valószínűséggel képes lesz törleszteni“. Az ún. válságkezelés mellett megelőzéssel is foglalkoznak. Ez azt jelenti, hogy még mielőtt az adott személy eladósítaná magát valamilyen módon, felkeresheti az irodát, ahol kockázatelemzést is végeznek a kliens anyagi és egzisztenciális helyzete alapján.

adósságtanácsadás

Akár az utcáról is

Az egyes irodákat telefonon is megkereshetik az ügyfelek, de a szó szoros értelmében az utcáról is be tudnak kopogni a munkatársak ajtóján. A Komáromban dolgozó Jana Malovičová jogász szerint elképzelhető, hogy később pár napos várakozási idővel kell számolniuk az embereknek, mert a rendelkezésükre álló felmérés szerint nagy az érdeklődés. Komáromban már 14 kliensük van, a mostani hét végéig további nyolccal számolnak. Csak fizikai személyeknek, ill. csak adósoknak nyújtanak segítséget. Komáromban mind szlovákul, mind magyarul fogadják a klienseiket. Lapunk kérdésére az illetékesek azt válaszolták, a magyarlakta járásokban mindegyik irodában dolgozik legalább egy olyan szakember, aki tud magyar nyelven is.

Hosszútávú projekt

A nemzeti projektet teljesen egészében EU-s forrásokból finanszírozzák. A kezdeményező Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter és tárcája volt. Šutý kifejtette, az volt az alapelvük, hogy a szolgáltatást mindenki számára elérhetővé kell tenni, ezért van szó ingyenes segítségnyújtásról, amit másfelől területileg is hozzáférhetővé akarták tenni. Emiatt minden munkahivatal mellett létrehozzák: Szlovákia-szerte már 44 működik, még további kettő iroda megnyitására várnak még, amelyre néhány héten belül kerülhet sor.

Most gyakorlatilag a projekt első szakaszánál tartanak, amely 2023 végén befejeződik, ám gyakorlatilag biztos, hogy több éven keresztül folytatni fogják egy második szakaszban. Ezt követően állandó állami támogatással szeretnék működtetni.

Bővebb információt, ill. az egyes tanácsadó helyszínek elérhetőségeit a www.pomahamedlznikom.sk honlapon találhatják meg az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?