Információk az EU-ról

Berencs. Főként az agrár- és vidékfejlesztési operatív program nyújtotta EU-s támogatási lehetőségek keltették fel a tegnapi berencsi Európai Információs Nap részvevőinek figyelmét.

Berencs. Főként az agrár- és vidékfejlesztési operatív program nyújtotta EU-s támogatási lehetőségek keltették fel a tegnapi berencsi Európai Információs Nap részvevőinek figyelmét. Fiala Andrea, a komáromi Európai Információs Központ szakelőadója elmondta, Berencsen is a Phare-program keretében tartanak tájékoztató jellegű előadásokat. A szőlészek szerint erre nagy szükség van; a találkozón például nehezményezték, hogy internetes hozzáférés nélkül hátrányos helyzetbe kerülnek.

Elmondták, a május 15-ig, légifelvétellel együtt benyújtandó pályázati igénylésekkel kapcsolatban az agrártárca nyitrai kirendeltségének illetékeseitől sem kaptak választ kérdéseikre. A szakelőadó szerint a földtulajdonosoknak elsősorban a tulajdonjogi kérdéseket kell tisztázniuk, ezt követően kérhetnek támogatást. Ha több családtag kíván vállalkozni, ajánlatos, hogy a mezőgazdasági munka mellett egyikük agroturizmussal, a másik családtag pedig agrártermeléssel vagy értékesítéssel foglalkozzék. A nyitrai járásbeli település önkormányzata az óvoda felújítására és az utak karbantartására szeretne támogatást szerezni. Monika Ďurianovától, a községi hivatal dolgozójától megtudtuk, EU-s támogatást remélnek a település Veszprém megyei községekkel fenntartott kapcsolatainak ápolásához. Az előadás során azonban kiderült, az említett megye nem tartozik azon magyarországi partnerek közé, amelyekkel közösen igényelhetnének uniós támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?