Influenzajárvány Nagyszombat megyében

<div>A galántai és a dunaszerdahelyi kórházban is látogatási tilalom van. Tizennégyezer influenzás beteg van a megyében, a legtöbb a Dunaszerdahelyi járásban.</div>

Ötvennégy iskolát, illetve óvodát zártak be az influenzajárvány miatt. A Galántai járásban huszonegy, a Dunaszerdahelyi járásban tizennégyet. Nagyszombat megyében múlt héten összesen 54 óvoda, iskola és középiskola zárt be. Az akut légúti betegségben szenvedők száma a régióban közel tizennégyezer, közülük több mint 2500-an voltak influenzásak. Harminc százalékkal többen, mint egy héttel korábban. „A legtöbb beteg a Dunaszerdahelyi járásban volt. Többségük 6 és 14 év közötti gyerek” – értesítette a SITA hírügynökséget Dagmar Kollárová, a Nagyszombati Regionális Közegészségügyi Hivatal munkatársa. A Dunaszerdahelyi járásban öt óvodát, nyolc alapiskolát és egy középiskolát, a Galántai járásban 13 óvodát, 7 alapiskolát és 1 középiskolát kellett bezárni. A Szakolcai járásban összesen három, a Pöstyéni járásban öt, a Galgóci járásban öt, a Nagyszombati járásban hat intézményt kellett bezárni a betegség miatt. Látogatási tilalom van a megye kórházaiban: a regionális közegészségügyi hivatal egyebek mellett a galántai és a dunaszerdahelyi kórházban is látogatási tilalmat rendelt el. Galántán több iskolát is bezártak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?