Régió

Immár tizenegy koronavírus-fertőzöttről tudnak Füleken

Fülek | A múlt hét folyamán Füleken is megjelent a koronavírus. A városban már tizenegy fertőzöttről tudnak, a városháza és a helyi intézmények szigorú óvintézkedésekkel próbálják megakadályozni a kór terjedését.
Hegedűs Norbert

2020. szeptember 17. 13:14

fülek városháza
- Hegedűs Norbert felvétele

Az első három fertőzöttet szeptember tizedikén azonosították be, rögtön másnap pedig további néggyel emelkedett a fertőzöttek száma. Mivel az első két beteg a pedagógusok közül került ki, két további pedig a helyi szakközépiskola diákjai közül, a helyi oktatási intézmények azonnal óvintézkedéseket hoztak.

Két iskola érintett

Az Iskola utcai alapiskolában egy tanár és egy diák kapta el a betegséget, a tanintézmény igazgatója hétfőre igazgatói szabadot adott, majd távoktatást rendelt el, mivel a közegészségügyi hivatal a hét második felére bezáratta az iskolát. Ha vasárnapig nem lesznek új fertőzöttek, akkor hétfőtől ismét beindulhat az oktatás.

A füleki Szakközépiskolában két tanár fertőződött meg a Covid-19 betegséggel, és a tesztelések során kiderült, hogy az iskola két diákja is elkapta a kórt. A szakközépiskola ezért piros fázisba került és szeptember 20-ig bezárta a kapuit. Varga Attila, a szakközépiskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy az iskolában mintegy negyven tanárt és diákot teszteltek hétfőn. Hivatalosan a tesztek eredményéről még nem tudott beszámolni, de szóban már jelezték neki, hogy minden teszt negatív lett. „Tekintettel arra, hogy én voltam az első, aki kontaktusba került az első fertőzöttel, engem csak szerdán küldtek tesztelésre, ennek eredményét még nem tudom” – mondta Varga. Ha minden rendben lesz, akkor az iskola hétfőn megnyithatja a kapuit, az aktuális előírásoknak megfelelelően.

„Napi szinten jönnek az új hírek, ez nem pandémia, hanem hisztéria” – kommentálta az eseményeket az igazgató, aki azt is elmondta, hogy tudomása szerint a két fertőzött tanárnál a betegség enyhébb lefolyású. Az idősebb férfi kolléga enyhe lázat és fáradtságot érzett, míg a fiatalabb kolléganő magasabb lázat tapasztalt, de egyikük sem került kórházba.

Újra fertőtlenítik a köztereket

A hirtelen megnövekedett esetszámra reagálva a város újra megkezdte a közterületek fertőtlenítését. Agócs Attila polgármester lapunknak elmondta, hogy a városban jelenleg tizenegy fertőzött személyről tudnak. Mivel a járás még zöld zónában van, egyelőre a szervezők egyéni döntésétől függ, hogy megtartják-e a meghirdetett rendezvényeket. A hirtelen megnövekedett esetszámra a város lakói különbözőképpen reagáltak.

„Mikor egy hete bejelentettük, hogy igazolódott az első három fertőzött, a teljes vírustagadástól a pánikreakcióig minden volt. A többség most már komolyabban veszi a helyzetet, mint vette egy héttel ezelőtt” – zárta a polgármester.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Költségvetési Tanács

Ami a pénzszórást illeti, az előző kormányok jócskán túllőttek a célon

Richard Sulík

Megvitatják Sulík tervét a szakértők, de nem helyeslik az erők megosztását

Tallós

Összefogtak az önkéntesek a kastélyért

Viera Kováčiková
Frissítve

Kováčiková lemond ügyészi posztjáról és távozik a Főügyészségről

NAKA k
Frissítve

Őrizetbe vett öt személyt a NAKA, köztük a SIS kémelhárításának egykori főnökét

hajléktalan k

Európai Parlament: a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.