„Illegális” ételosztás Komáromban – lecsapott a hivatal

Komárom |

<p align="JUSTIFY">Néhány héttel ezelőtt egy komáromi vállalkozó, Marián Markovič ételosztásba kezdett a városban hajléktalanok között. Étteremtulajdonos barátai bevonásával naponta horda az ételt, a meleg ruhát a rászorulóknak a kettes bástyával szemközti hídfőhöz.</p>

Múlt pénteken azonban – vállalkozó Facebook-bejegyzése szerint – a közegészségügyi hivatal arra figyelmeztette, hogy nem jogosult ilyen tevékenységet folytatni, mert például az ételt osztó személyeken nincs kesztyű, nincs egészségügyi tanúsítványuk, három óránál régebben főtt meg az étel, a helyszínen nincsenek asztalok, székek stb. Azt is megjegyezte, hogy az őt segítő éttermekben a közegészségügyi hivatal rögtön ellenőrzéseket végzett.

A bejegyzés nagy vihart kavart a közösségi hálón, a témát felkapta az egyik bulvárlap, özönlöttek a felháborodott bejegyzések, szidták a közegészségügyi hivatalt, és védelmükbe vették a vállalkozót. Többen nehezményezték, hogy az nem zavarja a hivatalt, ha konténerekből szedik ki az ételmaradékot a rászorulók, de az igen, ha nem kesztyűben osztják nekik az ebédet, vagy ha az előző napról megmaradt éttermi menüt kapják. Az ügyet meglovagolta Boris Kollár, a Sme rodina párt elnöke, parlamenti képviselő is, aki tegnap többedmagával érkezett az ételosztásra, hogy így támogassa a számára addig ismeretlen Marián Markovičot.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265679","attributes":{"alt":"","author":"A szerző felvétele","class":"media-image","height":"324","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

A közegészségügyi hivatal tegnap sajtótájékoztatón reagált a történtekre, az országos tisztiorvos, Ján Mikas szerint a jogszabályok alapján kell eljárni. Nem tiltották be a vállalkozónak a tevékenységet, de figyelmeztették a veszélyekre és az előírások betartására. Az ilyen tevékenység végzéséhez egészségügyi bizonylat kell, különben bírsággal sújtható. Andrea Kološová, a komáromi regionális közegészségügyi hivatal igazgatója megjegyezte, járványtani szempontból veszélyes területről van szó. Kihangsúlyozta azt is, hogy értesülésük szerint felmerült annak gyanúja, hogy az ételt osztó egyik személy fertőző betegségben szenved, a személyiségi jogok védelme miatt azonban többet nem árulhat el. Pénteken két ellenőrzést végzett a közegészségügyi hivatal Komáromban, ezek azonban tervezettek voltak és nem függnek össze ezzel az esettel. Az egyik éttermet bezáratták” – mondta Andrea Kološová.

Komáromban mások is osztanak ételt az utcán élőknek, vállalkozók, egyházak, magánszemélyek és éttermek összefogásával hetente háromszor főznek nekik ebédet. (vkm, sita, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?