II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Borsiban

Borsi |

<p>Magyarország és Erdély fejedelmére, II. Rákóczi Ferencre emlékeztek születésének 335. évfordulóján vasárnap a szlovákiai Borsiban, szülőházánál, az évtizedek óta felújítás alatt lévő Rákóczi-kastély parkjában, ahol 1968 óta áll szobra.</p>

A történelmi Zemplén vármegye Borsi várában 1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország későbbi fejedelme.
Borsi község önkormányzata, a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság, a Csemadok és a Magyar Koalíció Pártja borsi alapszervezete közös ünnepségén mintegy félezren vettek részt, határon innen és túlról, Zemplénből, Szatmárból, a Bodrogköz mindkét oldaláról.
Ünnepi beszédében Raffay Ernő történész Rákóczi jelszavát -  Istennel, a hazáért és a szabadságért - felidézve úgy fogalmazott: ez nem merült feledésbe, semmit nem veszített értékéből, érvényéből, az idő múlása ezt nem feledteti. Rákóczi értékei egyetemesek és örök érvényűek; közös nevezőjük a bátorság, a hit az igazságos ügyben, a hazaszeretet és a szabadság tisztelete. Szerinte Rákóczi szabadságharca volt az utolsó, amikor a Kárpát-medence minden népe közös célért fogott össze. Most is összefogásra van szükség annak érdekében, hogy megszűnjék a Kárpát-medencében élők megosztottsága.
Ugron Gáspár Gábor, a Rákóczi Szövetség főtitkára az ünnepségen a magyar nyelvű oktatás fontosságára hívta fel a szlovákiai magyarok figyelmét. Szólt a magyar állampolgárság igényléséről, valamint arról, hogy a Szlovákiában ez évben esedékes népszámláskor az ott élő magyarok bátran vállalják fel nemzetiségűket, hovatartozásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?