Így szavaztak az emberek a Kassa-vidéki járásban

választ
Kassa-vidék |

A Kassa-vidéki járásban nem igazán mozgatta meg az államfőválasztás az embereket, mindössze 34,79 százalékos volt a részvétel. A Statisztikai Hivatal által közzétett adatok szerint a járásban 96 687 választópolgár van. A szavazók között összesen 33 640 szavazólapot osztottak szét, melyből 33 635-öt adtak visssza, de csak 32 929 volt érvényes.

 Az első helyen Zuzana Čaputová végzett, a szavazásban résztvevők 61,93 százaléka voksolt rá (20 396 szavazat). Maros Šefčovičra hozzá képest majdnemhogy a fele annyian voksoltak (12 533 szavazat), az urnákhoz járultak 38,06 százaléka szavazott rá. A számok azt mutatják, hogy a járás 115 településéből mindössze 19-ben szerették volna Šefčovičot az állam élére állítani. Legnagyobb arányban a magyar-szlovák határ menti Tornahorvátiban voksoltak rá, 91 választópolgárból 22 neki, 13 pedig Čaputovának adta szavazatát. A maradék tizennyolc településen Šefčovič mindössze pár százalékkal, vagyis szavazóhelyiségenként átlagosan 4-5 szavazattal előzte meg vetélytársát. A Kassa-vidéki járás túlnyomórészt magyarlakta településein – Reste, Rudnok és Pány kivételével – Čaputová volt a választópolgárok kedvence. A legnagyobb győzelmet a szintén szlovák-magyar határ menti Alsóláncon aratta, ahol a lakosok 93 százaléka tette rá voksát. Nyolcvan százalék feletti eredményt a Szlovák Karszt Nemzeti Park határán elterülő Áj és Debrőd falvakban ért el, és legalább tíz másik településen, köztük Miglécen, Tornán, Somodiban, Komarócon, Buzitán, Péderen, Jánokon vagy éppen Csécsen a lakosok több mint hetven százaléka rá szavazott. Természetesen több olyan település is volt, ahol a választásra jogosultak alig tíz százaléka járult az urnák elé, azonban a legkevesebben a Kassa és Eperjes közt találhatóKecerben (Kecerovce) mentek el szavazni. A 2098 választópolgárral rendlekező településen mindössze 172-en járultak az urnák elé, ami összesítésben a lakosság 8,38 százalékának felel meg. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?