Igazgatót keresnek a Kelet-szlovákiai Galéria élére

Kassa |

<p>Hat hónapja keresik a megfelelő személyt a Kelet-szlovákiai Galéria élére. Az érdeklődők januárban pályázhattak először az igazgatói posztra, május közepén a Kassa-megyei önkormányzat újra meghirdette az állást.</p>

Az új felhívásra június 6-ig várják a jelentkezéseket. „Az első körben öt érdeklődő jelentkezett. A felvételi bizottságnak megvoltak az elképzelései arról, milyen kritériumoknak kell megfelelnie az igazgatónak. A bizottság tagjai nem jutottak döntésre, amely alapján ajánlást tudtak volna tenni a megfelelő jelölt személyére” – nyilatkozta lapunknak Zuzana Bobriková, Kassa-megye szóvivője.

Az igazgatónak humán irányzatú egyetemi szakot végzett személynek kell lennie, további követelmény legalább három év szakmai tapasztalat a kultúra és a művészet terén. A feltételek között szerepel egyebek mellett az is, hogy a vezetőnek legyen vezetői tapasztalata. Fontos a kultúra területét érintő jogszabályok ismerete is. A bizottság a jelentkezők szervezői és menedzseri tulajdonságait is szem előtt tartja. A januárban meghirdetett pályázati felhívással szemben a kritériumok között már nem szerepel az idegennyelv-tudás. Új követelmény viszont a szakmai szervezetekben való tagság, amely a bizottság szerint egyben garancia lehet arra, hogy a jelentkező jártas azokon a területeken, amelyek az igazgatói munkakörhöz elengedhetetlenek.

Zuzana Bobriková elmondta, Lena Lešková távozása után Juraj Gacíkot – a Kelet-szlovákiai Galéria közgazdászát, vezetési és beruházási részlegének menedzserét – bízta meg a megyei önkormányzat a galéria vezetésével. „A megbízott igazgató sikeresen megbirkózott a feladattal, megszilárdította mindazt, amit az Európa Kulturális Fővárosa éve hozott. A 2014-es év első felét a galéria stabilizálására szánjuk” – közölte a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?