Időszámításunk előtti műemlék Csukárpakán

Időszámításunk előtti műemlék Csukárpakán
Csukárpaka |

A Csallóközben nagyon ritka, vaskorszaki műemlék igazolja, hogy már jóval időszámításunk előtt is lakott volt ez a térség.

Mindenki tudta, hogy van ott valami, hogy az nem csak egy egyszerű domb. Még azon túl is, hogy a domb tetején mindig is állt egy talpazat és rajta egy kereszt. Míg végül 2015- ben az éppen frissen megválasztott polgármester, Ivan Seňan úgy döntött, egyszer és mindenkorra a végére jár a találgatásoknak és felkérte Nagyszombat megye Műemlék Hivatalát, hogy kutassák át a dombot és környékét. A régészeti kutatások eredményei igazolták a feltevéseket, az ásatások alapján kiderült, hogy egy értékes régészeti lelőhelyről van szó, a kései vaskorszak, időszámításunk előtti 8–5. századi, úgynevezett Kalenderberg-kultúra korszakából. A domb a műemlék hivatal irattári bejegyzése alapján a Kép Domb elnevezést kapta. A környéken ez az egyetlen ilyen domb, amely községi belterületen és szinte érintetlenül maradt fenn. Nagypaka község kezdeményezésére 2017-ben műemlékké nyilvánították.

A kutató régészek tájékoztatásai alapján ez a domb egyben bizonyítékot szolgáltat az őskori és középkori temetkezési szokásokról, a domb tömbjében és a közvetlen közelében fellelt régészeti leletek alapján. Egyúttal bizonyíték arra is, hogy már ebben a korai történelmi időszakban is ismert és lakott volt Csallóköznek ez a része és egyike azon ritka, a föld felszíne felett épségben megmaradt domboknak, amelyek csak elvétve fellelhetők Szlovákia délvidéki részein. A felszín alatt valószínűleg egy kései vaskorszaki sírkamra maradványai vannak, köpenyében és környékén pedig vélhetőleg egy középkori temető. Az objektum történelmi értékét növeli kitűnő konzervált állapota. A felújított keresztet Mikus Csaba nagypakai plébános is megáldotta.

A dombot mindig is valamiféle tisztelet övezte, a Horváth család, akik a domb mögötti területen építkeztek, emlékeztek arra, hogy szüleik gyakran gyújtottak gyertyát a domb tövében. A nyolcvanas évekre azonban nagyon elhanyagolttá vált az egész terület, a talpazatot nem is lehetett látni, úgy ellepte a gaz, a kereszt pedig letört. Ezt szerencsére a Horváth család megtalálta és megőrizte. A helyi önkormányzat pedig úgy döntött, önerőből rendbe hozzák az egész területet és restauráltatják a keresztet saját költségen. A Kép Domb műemlék helyreállítása a Nagyszombat megyei Műemlék Hivatal felügyelete alatt zajlott 2022- ben. A helyreállítást Jakub Klech művészettörténész vezette, a keresztet Pavlík Hubert újította fel. A dombot magát érintetlenül hagyták az archeológusok.

A régészek azt tartják, nem kell mindent mindenhol feltúrni és kiásni, hagyni kell valamit az eljövendő generációknak is, mert ők már valószínűleg jóval fejlettebb technikával es technológiával fogják feltárni a leleteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?