Idén nem nyitják meg a városi strandot

Kassa |

<p>Zárva maradnak idén a városi strand kapui, mert átépítik a tőszomszédságában álló egykori fedett uszodát. Tavaly megközelítőleg 50 ezer látogatója volt a strandnak.</p>

A Ruman utcai városi strand mellett álló egykori fedett uszoda épületén hamarosan megkezdődnek a munkálatok. Ebben az épületben van a városi strand vizét tisztító és melegítő rendszer is. Ezeket a munkálatok idejére eltávolítják, így lehetetlen üzemeltetni a strandot – tájékoztatta lapunkat Martina Viktorínová, a kassai magisztrátus szóvivője.

Az 1957 és 1960 között felépült objektum rekonstrukciója az Európa Kulturális Fővárosa Kassa 2013 projekt egyik kiemelt beruházásának számít. A 70-es évek végéig üzemelt fedett uszodaként, amikor a Hernád egyik oldalágát, amely az egykori Malom-árokban folyt, lezárták. Ennek következtében csökkent a talajvízszint, és az épület statikailag károsodott. Azóta kihasználatlanul állt, egyre több helyen sérült a vasbeton szerkezet. A felhasználására több terv is készült, végül a döntéshozók a Kunsthalle projekt mellett döntöttek, a létesítmény 2013 tavaszán nyithatná meg kapuit. A költségek meghaladják a 8,5 millió eurót.

„A kassaiak türelmét kérjük. A jövőben a strand mellett egy egyedülálló kulturális komplexumnak is örülhetnek, amely újabb lehetőséget jelent majd a szabadidő eltöltésére” – közölte Viktorínová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?