Idén is lesz pálinkafőző- és böllérverseny Nagytárkányban (fotóval)

Nagytárkány |

<p>Tavaly új nevezési rekord született, a zsűri akkor 57 különböző italt minősített. Idén már magyarországi, romániai és szerbiai termelők is meghívást kaptak.</p>

A Tisza-parti községben idén újra megrendezik a Nagytárkányi Kisüsti Pálinkaversenyt, a megmérettetésnek a falu 2010-ben már hatodszor ad otthont.
Kopasz József polgármester lapunknak elmondta, a verseny lebonyolítási rendjén nem változtattak, ám most először nemcsak a pálinkafőzők, hanem a községbe érkező böllérek is összemérhetik tudásukat. A VI. Kisüsti Pálinkaversenyen nemzetközi szakemberekből álló zsűri minősíti majd az italokat a szokott módon, négy kategóriába osztva - szilva, alma, borpárlat és egyéb. Nevezési díj idén sem lesz, az indulóknak azonban legkésőbb a rendezvény napjának reggelén - 2010. február 13-án - fajtánként egy liter pálinkát kell leadniuk a helyi községi hivatalban.

Nemzetközi részvételre számítanak
A polgármester arra számít, hogy a 2009-es jó termés miatt idén a megmérettetésre a szokásosnál több bodrogközi és Ungvidéki termelő jelentkezik. Korábban ugyanis a kedvezőtlen időjárás miatt a térségben nagyon kevés és viszonylag rossz minőségű gyümölcs termett, így az itteni gazdák zöme egy-egy évben nem is főzhetett minőségi italt. A második kisüsti pálinkaversenynek például alig néhány hazai indulója volt, ám a múlt évben új nevezési rekord született, az akkori versenyen összesen 57 különböző italt ízlelhetett meg és értékelhetett a zsűri. Szigorú szakmai szempontok figyelembevételével minősítették a pálinkákat, majd kategóriánként győztest hirdettek. A hagyományokhoz híven az italokat az érdeklődők is megkóstolják, és szavaznak rájuk, kiválasztva így a versenybe benevezett legjobb pálinkát, mely a közönség díját nyeri el. A szervezők szándékai szerint az VI. Nagytárkányi Kisüsti Pálinkaverseny nemzetközi részvétellel zajlik, a rendezvényre ugyanis magyarországi, romániai és szerbiai termelők is meghívást kaptak.

Várják a bölléreket
A Tisza-parti községben a múlt évben a pálinkafőzőverseny kísérőrendezvényeként egy hagyományos disznóvágást is szerveztek, s mivel az eseménynek kedvező fogadtatása volt, úgy határoztak, most először a különböző településekről érkező bölléreknek is lehetőséget adnak tudásuk bemutatására. Az érdeklődők a versenyről és a nevezés feltételeiről bővebb felvilágosítást a 0905 232 175-ös telefonszámon kaphatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?