Idén folytatódhatnak az ásatások

Dobóruszka. Hónapokkal ezelőtt leállt az Ung-vidéki község római katolikus templomának feltárása, a Dobó István földi maradványai után kutatók ugyanis pénzhiány miatt nem tudják folytatni a munkálatokat.

A dobóruszkai arany ékszereket még 2006. nyarán találták megSzabó Bernadett felvételeDobóruszkán a szentély feltárását a lelkes környékbeliekből álló csoport még a múlt év tavaszán kezdte meg. Akkor az oltártól néhány méternyire feltárt kriptában két fémkoporsóra, egy elkorhadt fakoporsó szilánkjaira, valamint a sírkamra végében, egy faládában összegyűjtött emberi csontokra bukkantak. Az az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az ott talált két fémkoporsóban nem Dobó István hamvai vannak, hisz a leletek a 18. és a 19. század fordulójáról származnak. Az üreg sarkában összegyűjtött csontok eredetéről kezdetben keveset lehet tudni, ám később kiderült, ezekben a ládákban ismeretlen személyazonosságú férfiak és nők csontjai vannak. Egy mellettük megtalált fémlap pedig azt is igazolta, hogy „a csontok az 1790. év előtti temetésekből származnak”. A kutatók, a nyár folyamán, miután a templom belseje felé is nyitottak egy 8-10 méter hosszú járatot, újabb csontokat találtak. Az ásatást ebbe az irányba már csak azért is folytatni szerették volna, mert a hagyomány szerint Dobó István csontjai a régi szentély alatt, az oltár előtt, egy ólomkoporsóban vannak elhelyezve. Erre azonban egyelőre nem sikerült rátalálniuk. Augusztusban aztán újabb értékes leletre bukkantak. Az ásatások során négy arany hajcsat, két gyűrű valamint igazgyöngyök kerültek elő.

Lakatos László, a dobóruszkai munkálatok vezetője elmondta, a vélhetően a 16. századból származó ékszereket egy 2-3 éves gyermek sírjában találták, melynek közelében több hasonló sír található. Az egyik gyűrűt drágakő díszíti, a másikon GBIHI felirat látható. Az ékszereket rejtő gyermeksír mellett egy idősebb férfi csontvázát is megtaláltak. A leleteket most a tőketerebesi és az egri múzeumban szakemberek vizsgálják, hogy megállapítsák azok pontos korát és származási helyét. A dobóruszkaiak – bár a pénzhiány szinte megoldhatatlan gondot jelent számukra – nagyon bíznak abban, hogy végül sikerül megtalálniuk Dobó István, az egri várkapitány földi maradványait. A falubeliek mindig is úgy vélekedtek, hogy a Szerednye várában 1572. májusában elhunyt egri hős végső nyughelye Dobóruszkán található. Lakatos László, akit a községben időközben polgármesterré választottak, azt is elárulta, hamarosan tárgyalásokat kezdenek egy magyarországi alapítvánnyal, akik reményeik szerint hathatós anyagi támogatást nyújtanak majd a munkálatok folytatásához. A Dobó István Emléktársaság tagjaként is tevékenykedő polgármester tájékoztatása szerint a jövőben az ásatásokat szigorú szakmai szempontok szerint kívánják folytatni, s ehhez a munkához már sikerült megnyerniük több hazai és külföldi szakember segítségét.

Támogatás egyelőre nem érkezett

Dobóruszkán a hős egri várkapitány sírjának feltárását segítendő megalakult a Dobó István Emléktársaság. Az alapítók szívesen fogadják azon személyek jelentkezését, akik tagjai kívánnak lenni a szervezetnek, és segíteni tudják a megfogalmazott célok elérését. A szervezet a szlovákiai OTP bank 8981982/5200-as számlaszámán anyagi támogatást is elfogad. (leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?