Idén bérházakat építenek

Csicsó. Két hatlakásos és egy négylakásos bérház építésének megkezdését tervezik idén a komáromi járásbeli községben.

Csicsó. Két hatlakásos és egy négylakásos bérház építésének megkezdését tervezik idén a komáromi járásbeli községben. Amint azt Földes Csaba polgármestertől megtudtuk, ez lesz az első ilyen jellegű beruházás a faluban; a közel 23 milliós építkezés 75 százalékát az Állami Lakásfejlesztési Alaptól felvett hitelből, 25 százalékát állami támogatásból finanszíroznák.

„A napokban dől el, hogy pályázatunk sikeres lett-e, és valóban hozzáfoghatunk-e az építkezéshez. Ha igen, további, immár saját forrásból származó 3 millió koronát fordítunk az infrastruktúra kialakítására. Erre már elkülönítettük az összeget az idei költségvetésünkben” – pontosított a polgármester. Hozzátette: az elmúlt években azért nem kezdeményezték a bérlakások építését, mert egy jobb finanszírozási konstrukcióra vártak. „Véleményem szerint jobb lett volna, ha a bérlakások majdani lakói vehettek volna fel hitelt, illetve kaptak volna támogatást, mert akkor sokkal inkább magukénak éreznék az ingatlant. Mivel ilyen lehetőség nem adódott, és a bérlakások iránt egyre nagyobb az igény a faluban, belevágtunk ebbe a beruházásba” – fejtette ki Földes Csaba.

A polgármesternek és az önkormányzatnak komoly fejtörést okoz az alapiskola épülete, amelyet már régóta felújításra szorul. Tipikus „szocialista” építményről van szó, lapos tetővel, hatalmas ablakokkal, energiafaló folyosókkal. Egy érdekes adat: havonta közel 600 ezer koronát emészt fel a fűtés. Ráadásul annak idején 450 diák részére méretezték, ma viszont a tanulók száma mindössze 185. Még szerencse, hogy két évvel ezelőtt közös igazgatás alá vonták az iskolát és az óvodát, így az együttes gyermeklétszám meghaladja a 200-at. A napokban röppent fel ugyanis a hír arról, hogy a 200-nál kevesebb diákkal rendelkező iskolákat a régiófejlesztési minisztérium kizárná a pályázás lehetőségéből. „Számunkra kevés a maximálisan igényelhető 14 millió korona is, hiszen az épület komplett hőszigetelése, korszerűsítése 60 millió koronás beruházást jelentene – mondta a polgármester. – De már annak is örülnénk, ha első lépésként legalább az egyik épületszárnyat felújíthatnánk.” (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?