Ideiglenes listavezető

Ipolyság. A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában az ipolyságiak és az ógyallaiak késhegyre menő harcot folytatnak a bajnoki címért.

A 25. fordulóban a riválisok idegenben szerepeltek, közülük csupán az ipolyságiak tudtak pontot zsákmányolni. Ez a tény a mezőny újoncának kedvezett, az Urblík-legénység ugrott az élre. „Csak lassan a testtel. Egy pontos előnyünk ugyanis a bajnoki évfolyam végén elrendelt pontelvonással kétpontos hátrányra változik. Jelenleg csupán „feltételes“ listavezetők vagyunk“ – fogalmazott az ipolysági futballtörténések mozgatórugója, Urblík József. Az egykori élvonalbeli gólvágó ugyanis klubelnökként, edzőként és játékosként vállal részt a helyi futballreneszánszban. Vasárnap délután a csejkeiek (Čajkov) elleni összecsapáson is ő szerezte csapata egyenlítő találatát. „Egy lepattanó labdából húztam hasznot.

Egyébként a rossz talajú pályán képtelenek voltunk érvényesíteni nagyobb technikai tudásunkat, a játék képe alapján a pontosztozkodás igazságosnak mondható“ – emlékezett góljára, csapata legutóbbi teljesítményére a szakvezető. A hajrában nekik kedvez majd a sorsolás. Előbb két ízben is hazai környezetben fogadják soros ellenfelüket, majd Marcelházán vendégszerepelnek. A 29. fordulóban pedig éppen a rivális ógyallaiakat fogadják. „Tétmérkőzés lesz ez a javából. Persze csak az esetben, ha addig egyikünk sem bakizik. Ammondó vagyok, győzzön a jobbik. Ha az ellenfél tiszta eszközökkel kerekedik felül, akkor én leszek az első, aki gratulál majd nekik. Ha mi nyerjük a párharcot, akkor viszont teljesül a nagy álom: két év alatt kétszer lépünk feljebb a fociranglétrán. Alighanem ligamérkőzéseken tapasztalt nézőszám kerül majd a jegyzőkönyvbe“ – vélekedett a várható fejleményekről Urblík József. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?