Idegrendszer-fejlesztő terápia

Négykézláb közlekednek, és hasonló egyszerű mutatványokat produkálnak az egyik ovis kislány anyukája, Bondor Eszter útmutatásai szerint, aki mozgásterápiát végez a kicsikkel.

A reggel nyolctól kilencig tartó foglalkozásra a gyerekek tornaruhában, jókedvvel

készülődnek, és a legtöbben nevetve, mosolyogva végzik a gyakorlatokat, amelyeket Eszter mutat nekik. A bemelegítés után olyan gyakorlatok jönnek, amelyeknél nem automatikusan utánozzák az oktatót, hanem az eszüket is használniuk kell. Van olyan gyakorlat, amelyiknél Eszter versikét mond, és amikor azt normális hangerővel kántálja, a gyermekeknek lábujjhegyen kell körbe-körbe gyalogolniuk, amikor pedig hangosabban, guggolva mennek előre. Amikor megint halkabban mondja a verset, négykézláb mennek a lurkók, ha pedig csak suttogja, hátrafelé indulnak. Persze akad, aki eltéveszti vagy későn reagál, amit kuncogás kísér, de mindannyian igyekeznek megfelelni a feladatnak.

A torna része a trampolinon való ugrándozás is. Nem ugrabugrálás, mert ennek is megvan a maga célja: a zárt lábbal, terpeszben, guggolva, váltott lábbal való ugrálás nemcsak a ügyességet, hanem az odafigyelést, a szellemi tevékenységet is fejleszti.

Bondor Eszter hetente háromszor jár hasonló gyakorlatokat végezni a gyerekekkel a galántai óvodába, ezenkívül Galántán és Vágsellyén mozgásterápiát is folytat, amelyen tanulási és magatartászavarral küszködő gyerekekkel foglalkozik. Barátnője, Szenczi Edit Dunaszerdahelyen folytat hasonló terápiás foglalkozást. Munkájukhoz mindketten a budapesti Alapozó Terápiák Alapítvány terapeutaképzőjében szereztek képesítést, ahol Marton-Dévényi Éva ideggyógyász vezetésével folyt a felkészítés. Tudomásunk szerint hasonló terápiával Szlovákiában egyelőre csak ők ketten foglalkoznak, Magyarországon azonban több mint tízéves hagyománya van ennek a módszernek.

„A mozgásterápia öttől tizenhat éves korig

használható a gyerekeknél. Jól érvényesíthető az iskolaéretlen vagy mozgásügyetlen gyerekek esetében, továbbá a ki nem alakult dominancia esetében, vagyis a torna besegít a vezető kéz vagy láb dominanciájának megválasztásában – avat be a terápia rejtelmeibe Szenczi Edit. – Az iskolában besegít a beszédfejlődésben visszamaradt gyerekeknek, jól tudja segíteni a logopédus munkáját. A torna segít abban, hogy gyorsabban beépüljenek a hiányzó hangok, de besegít az olvasás- és írászavarokkal küszködő gyerekeknek is. Úgy, ahogyan a mozgást segítjük összerendezni, az írás is kifinomultabbá válik. Sikerrel alkalmazható a módszer a hiperaktív gyerekeknél is.”

Amit Bondor Eszter az óvodásokkal csinál, még nem terápia, csupán ügyességfejlesztés. „Ez hetente háromszor egy órában nagy csoportban, tíz-tizenkét gyerekkel végezhető, és igazán mélyen nem nyúl bele a gyerekek idegrendszerébe, inkább az ügyességet fejleszti – magyarázza Eszter. – A terápia kisebb csoportokban, hetente háromszor két órában végezhető. Ennek az a lényege, hogy a csecsemő- és kisgyermekkori mozgások ismétlésével újra beindítjuk az idegrendszer fejlődését. Feltételezhető, hogy „téves” kapcsolatok

jöttek létre az idegsejtek között, vagy nem elég sűrű az idegsejtek közötti szinaptikus hálózat. A rendes fejlődés lényege ugyanis, hogy az idegsejtek között minél több összeköttetés jöjjön létre. Azzal, hogy a gyereket csecsemőkorában valamilyen trauma érte, baleset, súlyosabb fertőzés vagy bármi más, megakadhatott a mozgás fejlődése, letapadási pontok jöhettek létre, de ez a lemaradás csak később érzékelhető, amikor iskolába kerül a gyerek. Az is okozhat lemaradást, ha a gyereknek a fejlődéséből kimaradnak a természetes csecsemőkori mozgások, a kúszás-mászás. Például amikor éppen csak elkezd kúszni, és a nagymama már felállítja, hogy két lábon próbáljon járni. Aztán később, a terápiával újra végigmegyünk a mozgásfejlődés egyes fázisain.”

Az említett óvodai foglalkozáson is volt olyan feladat, amikor a gyermeknek hanyatt fekve csak a fejét kellett úgy felemelnie, hogy a lábujját nézze, ami annak a csecsemőkori mozgásnak az utánzása, amikor a kisgyerek ismerkedni kezd a környezetével, és felemeli a fejecskéjét. Közben a ritmusérzéket, a térbeli tájékozódást is fejlesztik, és sokszor a mozgást beszéddel is összekapcsolják. Ha egy szülő azzal keresi fel a terapeutát, hogy a gyermeke

„lassú”, de amúgy okos

is, ügyes is, csak az iskolában nem győzi időre befejezni a dolgozatát, mert figyelmetlen, az ilyen gyerekkel egyórás vizsgálatot végeznek, és a gyerek mozgásáról meg tudják állapítani, hogy hol tart az idegrendszer fejlődésében. „Akkor jövünk rá – magyarázza Edit – , hogy ronda, olvashatatlan az írása, mert hogyha a nagymozgásokat nem képes rendesen elvégezni, hogyan tudna az olyan finom mozgásra odafigyelni, mint az írás. Ekkor elkezdjük a heti háromszor kétórás terápiás fejlesztést, és két-három hónap múlva már látható javulás állhat be.”

Szenczi Edit egy konkrét eredményt is megemlít: „Volt egy ilyen esetem, amikor a kislány elújságolta, hogy a tanító néni azt mondta, nem is hiszi, hogy ez az ő füzete, annyira megjavult az írása. Ahogy ügyesedik a gyerek a tornában, egyre ügyesebb az iskolában is, ezáltal kinyílik, magabiztosabb lesz. Az érdekes, hogy úgy rendeződik össze az írása, hogy a gyakorlatok során egy betűt le nem íratunk vele, csak tornázunk.” Az is jó ebben a terápiában, hogy a tornára mindig könnyebben rávehető a gyerek, mint ha ugyanannyi időt írnia vagy olvasnia kellene.

Eszter és Edit együttműködnek két győri gyermekgyógyásszal, Schneider Júliával és Simon Ferenccel, akik beszédértés-fejlesztéssel foglalkoznak. Ha a galántai vagy a dunaszerdahelyi foglalkozásokon észreveszik, hogy a gyereknek a hallásával, a látásával, a beszédészlelésével vagy a beszédértésével van gond, elküldik Győrbe, ahol megvizsgálják a hallását, a látását, idegorvosi vizsgálatot végeznek, és beindítják a gyermeknél a beszédpercepció-fejlesztést. És ebbe a fejlesztésbe is besegít a mozgásterápia.