Huszonkét év után újra láthatta az ágcsernyői közönség a Sári bírót

Régi szép emlékeket elevenítettek fel azon a filmvetítésen, melyen a helyi színjátszó csoport 22 évvel ezelőtti előadását, a Sári bírót láthatta a kö- zönség.

Régi szép emlékeket elevenítettek fel azon a filmvetítésen, melyen a helyi színjátszó csoport 22 évvel ezelőtti előadását, a Sári bírót láthatta a kö- zönség. A vígjáték akkori színpadi előadását rögzí- tették, és most a digitalizált verziót mutatták be.

Ágcsernyő

„A falu amatőr színjátszó csoportja évekkel ezelőtt megszűnt, sokan már nem is élnek a tagok közül, de a technológiának köszönhetően most újra láthattuk őket. Sikerült digitalizálni és friss másolatot készíteni az eredeti felvételből, hogy a következő nemzedék is láthassa az ágcsernyői színészek egykori előadását” – nyilatkozta lapunknak Galambos Csaba ágcsernyői lakos. Móricz Zsigmond darabjával óriási sikereket ért el évtizedekkel ezelőtt az amatőr színjátszó csoport, amely a Csemadok helyi alapszervezetének égisze alatt működött. „Jó volt látni, hogy akkoriban teljesen megtelt a kultúrház egy-egy előadás alkalmával, és hogy ilyen vidám pillanatokat szereztek a közönségnek a helyi színészek. Ma is nagyon sok a tehetséges ember, de a közösség már nem a régi” – nyilatkozta lapunknak a Csemadok ágcsernyői alapszervezetének egyik tagja. Makkai Éva, a darab rendezője elmondta, a bemutatót a község első írásos említésének 780. évfordulója alkalmából állították színpadra. „A közelben lakó családok kölcsönöztek székeket az akkori előadásra, de az is kevésnek bizonyult. A nézőtér zsúfolásig megtelt, de az előző napi főpróbát is több mint százan nézték meg. Jólesett a sok gratuláció és a taps. Örökre szép emlék marad” – mondta a rendező. A szombat esti vetítésre több mint ötvenen voltak kíváncsiak, de a szervezők azt mondták, ha igény lesz rá, újabb vetítéseket is tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?