Húsz felfuvalkodott hólyag

Mindent akkurátusan ellenőriztek, újra és újra kipróbálták a különböző műszereketA szerző felvételeLátványos dolog lehet, amint hatszáz ballon békésen araszol a szélben. Akit Franciaországba vet jó sorsa, a világ legnagyobb ballonfiesztájára, láthatja mindezt, ám hazánkban eddig huszonnégy ballon volt a csúcs. Kis ország, kis rekordok, mondhatnánk, de a kassai ballonklub tagjainak megvan az a jó szokásuk, hogy bámészkodó újságírókat is felvisznek az égbe. Fentről pedig minden más, az ember megfertőződik, azonnal be akar iratkozni a klubba, kérdezősködik, jegyzetel, aztán szomorúan hümmög.

Ez ugyanis a világ legmacerásabb sportja. A ballonos ki van téve a széljárás kénye-kedvének, türelmesen meg kell várnia, amíg valamennyi körülmény szerencsésen egybeesik, a szélerősség nem lépi túl az óránkénti 8 métert, de nem is gyengébb 2 méter/óránál, nincs köd, nem esik az eső, és túl meleg sincs. Fizikaóráról tudjuk, hogy a meleg levegő könnyebb, mint a hideg, ezért minél magasabb a hőmérséklet, annál több gázra van szükség. A hőlégballonosok takarékossági megfontolásból reggel hat óra táján, illetve este hét után szeretnek rajtolni, járművük pedig elvileg irányíthatatlan, a pilóta csupán a magasságot korrigálhatja a gáz adagolásával. Egy váratlan szélörvény alaposan megtréfálhatja az embert, nem beszélve a kósza légáramlatokról, amelyeknek köszönhetően az egyszerre induló mezőny rövid időn belül szétszéledhet a levegőben, attól függően, ki milyen magasságot választ. A földet érés pedig gyakran fájdalmas. De erről később.

Aki úgy határoz, hogy elutazik egy nemzetközi hőlégballonos találkozóra, lélekben fel kell készülnie arra az eshetőségre is, hogy sok ezer kilométeres autózást követően egyszer sem repülhet. A nyolc országból érkező résztvevők meglehetősen meredek történeteket meséltek. A csakis csokornyakkendőben repülő brit Brian Smallwood például átélt már áprilisi hóesést Magyarországon, szélvihart Horvátországban, jégesőt Svájcban, sőt felesége, aki szintén „csapattag”, Kassán mindkét lábát eltörte. Brian siet hozzáfűzni, hogy a baleset nem a levegőben történt, leszállás után hajtott át az óvatlan pilótán egy kísérő gépkocsi.

Külön rítus a készülődés

A brit pilóta nyolcszáz felszálláson van túl, mégis olyan, mintha először készülődne rajthoz a csapat. Mindent akkurátusan ellenőriznek, újra és újra kipróbálják a különböző, jó ég tudja, mire szolgáló műszereket, megjegyezhetetlen szakkifejezések röpködnek a levegőben. Mivel ez a kilencedik kassai ballonos találkozó, a helyiek már tudják, mire számíthatnak, a készülődést nagy tömeg figyeli, igyekeznek minél közelebb kerülni az eseményekhez. Reggel hét óra van, sok az iskolatáskás gyerek, szegények törhetik a fejüket egy jó kifogáson, hacsak tanáraik nem nézelődnek szintén valahol a tömegben.

Ján Marušin a kassai ballonklub vezetője szerint a találkozó elsődleges célja nem más, mint új élményekben részesíteni a külföldi pilótákat, felülről mutatni meg nekik a várost, a kassaiakat pedig elkápráztatni az égi parádéval. Mivel hazánkban Kassán működik a legnagyobb ballonklub, nem meglepő, hogy ez a legtekintélyesebb ilyen jellegű rendezvény az országban. A merészebb pilóták szeretnek berepülni a bérházak közé, gyakran háromméternyire közelítve meg a konyhaablakot, a szívbajt hozva a reggeliző kassai polgárokra. Ilyen bűvészmutatványok ugyan elvileg tilosak, ám ki törődik a tiltással, ha a város vezetése engedélyt adott a légi felvonulásra. Egy-egy hőlégballon körülbelül másfél órát tud a levegőben tartózkodni, ennyire elegendő a két darab negyvenliteres palack.

A kassai klub

Nálunk egyedül a kassai klubnak van ballonos pilóták képzésére szóló nemzetközi engedélye, ugyancsak itt működik az ország egyetlen „ballonszervize”, a Szlovákiába kerülő új ballonokat szintén itt tesztelik, és csak akkor lehet használni őket, ha a kassai szakemberek mindent rendben találnak. Hőlégballont nem sűrűn vásárolnak hazánk polgárai, egy közepes árú példány ugyanis hozzávetőlegesen egymillió koronába kerül. Nálunk húsz-egynéhány ilyen jármű röpköd, közülük a legtöbb, tizenegy darab a kassai klub tulajdona. Csehország persze ebben is megelőzött minket, ott hetven körül mozog a hőlégballonok száma. Mivel ezek a világ leglátványosabb reklámhordozói, Nyugat-Európában és Amerikában megszokott dolog, hogy egy-egy nagyvállalat ballont vásárol magának, ráfesti az emblémáját, és szerződést köt a pilótákkal. Ebben benne foglaltatik az is, hány órát kell évente a levegőben töltenie a ballonnak, és hol kell repülnie. Egy üdítőitalt gyártó cég például a kiskunfélegyházi ejtőernyős- és ballonklubbal kötött ilyen megállapodást, amelynek értelmében nyáron a Balaton fölött, illetve a Tisza mentén gyakran lesz látható ez a bizonyos légi jármű. Az emblémás ballonponyva négymillió forintba került, és ebben még nincs benne a kosár ára.

Teljes biztonságban

Mindezt Rácz Szabó Mihálytól tudom, akivel nem először repültem Kassa fölött. Miska bácsi a ballonos dzsembori egyik visszatérő résztvevője, civilben ejtőernyős, és a Kiskunfélegyházi klub vezetője. Négyezer ugráson van túl, a ballonos repüléseket nem is számolja már, ezért teljes biztonságban éreztem magam mellette.

Felszállásunkat legalább száz irigyen leső szempár kíséri, nincs ez másképp az egyórás út ideje alatt sem. Pillanatok alatt elhagyjuk a földet, illetve inkább a föld csúszik ki a kosár alól. Északnyugatnak tartunk, a szél így döntött, Miska bácsi egyszer csak közli, hogy 1300 méter magasban vagyunk, mire nagyot nyelek. A ballon egyébként akár négyezer méternyire is fel tud emelkedni, ott már kötelező a légzőkészülék használata. Ekkora magasságban is hallható viszont a környék valamennyi házőrzője, ahogy nemtetszésüknek adnak hangot a gáz adagolását kísérő zúgás miatt. Ez a hang leginkább oroszlánbőgésre emlékeztet, idegesítő lehet az ebek számára. Az emberek egész másképp viselkednek: ennyien nekem még sosem integettek.

Egy ballonban maximum négyen férnek el, leggyakoribbak a kétfős csapatok, a többi csapattag a jármű felfújásánál és összecsomagolásánál segédkezik, ami szerintem igazságtalanság, leginkább az egykori, körhintát hajtó gyerekek sorsára emlékeztet. Őrült ötletnek tűnik, ám ballonos körökben természetes, hogy ejtőernyőst visznek fel a kosárban, aki a megfelelő magasság elérésekor kiugrik. E kategóriában versenyeket is rendeznek.

Repülő söröskorsók

Mivel a ballon alakján semmi nem múlik, terjedőben vannak a repülő söröskorsók, állatfigurák, cilinderek, az őrültebbnél őrültebb formájú járművek. Az Egyesült Államokban a legtöbb egyetemnek saját hőlégballonja van, a pénzes turistákon kívül természetesen a hallgatók is repkedhetnek rajtuk. Ismerve a hazai oktatásügy helyzetét, bizonyosnak tűnik, hogy nálunk nem ez lesz az egyetemek első számú reklámeszköze.

A kassai rendezvény fő támogatója, csakúgy, mint tavaly, a U.S. Steel vállalat volt, melynek elnöke szerint ez Kelet-Szlovákia reklámozásának egyik legfrappánsabb módja. John H. Goodish tavaly repült először a „mennyekbe”, bokros teendői miatt idén ugyan lemaradt az élményről, ám a rendezvény fővédnöke, Kassa főpolgármestere kipróbálhatta a ballonozást. Zdenko Trebulˇa nem egyszerű kosárturistaként repült, hanem üldözési versenyt hiredetett a pilóták számára. Az a ballon, amelyik az őt szállító járműhöz legközelebb szállt le, értékes díjat kapott. E mesterfogás a szlovén csapatnak sikerült, az első ízben repülő főpolgármestert viszont annak rendje s módja szerint megkeresztelték, földet érését tenyerüket dörzsölve várták a kassai klub tajgai.

Hőlégballonos szokások

Meglehetősen egyediek a hőlégballonos szokások, az avatást pedig senki sem úszhatja meg. Kell hozzá egy marék föld az első landolás helyéről, amit az újdonsült pilóta hajába dörzsölnek. Ezután a gázlángot szimbolizálandó kissé megpörkölik az illető haját, majd víz helyett pezsgővel oltják el a „tüzet”. Mindeközben a szertartást végző pilóta köszönetet mond a négy természeti elemnek a szerencsés leszállásért.

Kassán július 13-tól 16-ig a ballonosoké volt a főszerep. A lelkes szervezők azt is el tudták érni, hogy ismét legyen éjszakai látványosság, méghozzá a város szívében, a Felszabadulás terén. Este tíz órától húsz világító óriáslampiont csodálhattak az arra járók. Mivel sötétben nem lehet felszállni, a kosarakat alaposan rögzítették, majd lassan adagolni kezdték a gázt. A látvány leírhatatlan, lefotózhatatlan, főleg akkor, ha a bámész riporter elfelejti üzembe helyezni a villanót. Mindez zenére történt, Mike Oldfield agyonkoptatott Tubular Bells-e ideális kísérőzenének bizonyult, szinte új életre kelt a szokatlan látványnak köszönhetően.

Általában tizenöt perc kell ahhoz, hogy felfújják, illetve gázzal feltöltsék a légi járművet, eközben ketten a kosarat tartják, egy ember a palackot kezeli, egy pedig a túloldalon ellenőrzi a hatalmas hólyagot. Aztán gyors tempóban ugrás be a kosárba, és hadd menjen!

A ballonozást az extrém sportok között tartják számon, mások viszont nem osztják ezt a véleményt. A számomra leginkább megnyugtató szakvéleményt egy Feri nevű kassai klubtag mondta, aki szerint ez a sport az asztalitenisszel szerepel egy veszélyességi kategóriában. Tavalyelőtti repülésem során, amelyet szerencsére nem követett a fentiekben vázolt újoncavatás, azt állította egy amerikai pilóta, hogy ballonozni körülbelül olyan veszélyes, mint kiállni az erkélyre. A baleseti statisztikák is megnyugtatóak, legutóbb az ötvenes években zuhant le egy svájci páros, amely az Alpokba merészkedett hőlégballonnal és az erős szél nekicsapta őket egy sziklának.

– Ha az ember kellően megfontolt, tisztában van az alapvető tudnivalókkal, nem történhet baja – magyarázza Rácz Szabó Mihály, aztán közli, hogy hamarosan leszállunk. Nos, a dolog ezen része a nagykönyvbe illő módon sikerült, sőt átszállással egybekötve történt meg. A helyemre egy új stoppos szállt be, majd ismét a levegőbe emelkedett a felfújt hólyag. Karcolás nélkül úsztam meg a kalandot, a tavalyi repüléssel ellentétben, amikor is Brian Smallwooddal alaposan földhöz vágott minket a szél. A kosár felborult, több méteren át húzta a földön a szél, úgy kellett népes közönség előtt szégyenszemre kikászálódni belőle, és azonosítani összegabalyodott végtagjainkat. Egy kollégám még ennél is rosszabbul járt, a sebészeten végezte, mivel a lábfejére tették a kosarat. Egy másik peches alak fenyőfát súrolt leszállás közben, széthasítva a méregdrága ballonponyvát. De ne ijesztgessük az olvasót, elvégre asztaliteniszezés közben is számos nem várt esemény történhet, például beverhetjük a halántékunkat az asztal sarkába...

Landolás után az élmény hatása alatt álló riportert az autós kísérők betuszkolják a gépkocsiba, és tovább követjük a ballont. Ez azért fontos, mert ha a segítők szem elől tévesztik a járművet, a pilótáknak maguknak kell összecsomagolniuk a hatalmas hólyagot, aztán rádiótelefonon kell a helyszínre navigálniuk a kísérő csapatot. Ezúttal Rozgony határában érünk földet, pontosabban búzaföldet, és sokáig tart, amíg sikerül elmagyaráznom, hogy én már meg vagyok keresztelve, nem kell fáradozniuk velem. Úgy tűnik, a ballonosok imádják a beavatási szertartást.

Bár a kassai négy nap alatt a résztvevők nem repülhettek minden meghirdetett alkalommal, azért sikeresnek ítélték az akciót, az időjárás kegyes volt hozzájuk. A városi program végeztével a vállalkozó kedvűek túrára indulhattak az országban. Árva, a Magas-Tátra, valamint Trencsénteplic szerepelt a tervek között, ez utóbbi helyen az Artfilm fesztivál közönségét lepték meg egy légi parádéval. A külföldi résztvevők közül sokan annyira elégedettek a szlovákiai fiesztával, hogy évente visszajárnak. Kíváncsian várjuk, jövőre, a tizedik találkozón mivel rukkolnak elő a szervezők. A kassai polgárokkal mindenesetre már sikerült megszerettetniük a ballonozást, a világ talán leglátványosabb sportját.