SZÁZ ILDIKÓVágkirályfa. A gyulafirátóti Bakonyerdő Pávakör és a vágkirályfai Citerás Éneklőcsoport húszéves együttműködését, barátságát ünnepelték szombaton a Vág menti településen.
Húsz év határok nélkül
SZÁZ ILDIKÓ
Vágkirályfa. A gyulafirátóti Bakonyerdő Pávakör és a vágkirályfai Citerás Éneklőcsoport húszéves együttműködését, barátságát ünnepelték szombaton a Vág menti településen. A két település önkormányzata ebből az alkalomból Húsz év határok nélkül címmel közös kiadványt jelentetett meg.
Bergendi Ferenctől, Vágkirályfa polgármesterétől megtudtuk, hogy a közös kiadvány a két önkormányzat segítségével jelent meg. A jelenlévők megemlékeztek Vincze Gáborról, az amatőr színjátszás egyik atyjáról, aki ennek a határon átnyúló baráti kapcsolatnak egyik megálmodója volt.
Galambos Anna a gyulafirátóti, Tóth György a vágkirályfai hagyományőrzők nevében avatta fel a kiadványt, amelyben említést tesznek Janics Kálmánról, A hontalanság éveinek szerzőjéről is, aki Vágkirályfán született és akinek könyvét 1982-ben angol, 1994-ben szlovák nyelvre is lefordították. A két csoport több évtizedes tevékenységét összefogó, hagyományőrző műsorral lépett színpadra a gálán. 1992-ben Zánkán, egy rendezvényen ismerkedtek meg, és a vágkirályfai csapat elfogadta a gyulafirátótiak meghívását. Első baráti találkozójukon vette fel a gyulafirátóti csoport a Bakonyerdő nevet. A vendéglátók 1993-ban látogattak első alkalommal a Vágsellyéhez közeli településre, ahol bakonyi dalokkal léptek fel. Közös hazai és külföldi fellépések, kirándulások emlékét őrzi a kiadvány, melyet mindkét csoport egykori és jelenlegi tagjai ajándékba kaptak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.