Egyre késik a rimaszombati oltóközpont beindítása

koronavírus-vakcina
Rimaszombat |

Bár eredetileg mácius 12-én tervezték megnyitni, jelenleg úgy tűnik, hogy csak húsvét után nyílhat meg az oltóközpont Rimaszombatban.

Az oltóközpontot a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola tornatermében fogják berendezni, ám a tervezettnél csak később kerül megnyitásra – tájékoztatott Lenka Štepáneková, Besztercebánya megye szóvivője. A nyitásra eredetileg március 12-én került volna sor, ezt azonban szervezési okok miatt elhalasztották március 25-re. Ezt az időpontot sem sikerült azonban tartani. Štepáneková szerint ennek oka a vakcinák hiánya:

„Az oltóközpontban már mindent előkészítettünk, a vakcinák hiánya miatt azonban egyelőre nem nyithatjuk meg. Március második felében az egészségügy-minisztérium 1600 darabbal csökkentette az ígért vakcinaszállítmányt. Nincs értelme megnyitni az oltóközpontot, ha nincs mivel oltani” – közölte a szóvivő.

Áprilisban a megye újabb vakcinaszállítmányt vár, így remélik, hogy húsvét után már megnyílhat az oltóközpont. Ha lesz konkrét időpont, arról tájékoztatni fogják a lakosságot – mondta Štepániková.

Besztercebánya megye oltóközpontjaiban március 21-ig 14 513 személyt oltottak be a Covid-19 betegség ellen. Jelenleg négy ilyen működik, Besztercebányán, Breznóbányán, Losoncon és Zóloymban. Amennyiben lesz elegendő vakcina, húsvét után ezekhez csatlakozik majd a rimaszombati, nagyrőcei és garamszentkereszti oltóközpont. A megyében az AstraZeneca vakcinájával oltanak. (tasr, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?